Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)
IV. Válogatott dokumentumok
A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) Ha valakinek is még kételye lett volna a kisebbségi jogfosztással együtt járó, nacionál-kommunista visszarendeződés tekintetében; hogyha valakit is ezideig még nem győztek volna meg eme rendszerek valódi természetéről a megelőző években bevezetett, mélységesen antidemokratikus és diszkriminatív törvények és a kisebbségekkel szemben foganatosított, sorozatos jogkorlátozó és elnyomó intézkedések - nos, azok számára a legutóbb kibontakozott iskolai és nyelvháború immár egészen nyilvánvalóvá tehette, hogy mi is folyik tulajdonképpen a Felvidéken és Erdélyben. A Magyarok Világszövetségének legutóbbi ülésén Dobos László felvidéki író így fogalmazott: „soha nem látott erővel tör reánk az asszimiláció erőszakossága. Innen már nincs hova hátrálni. E helyzetnek nincsenek, nem is lehetnek békéltető, egyezkedő magyarázatai.”200 Az új nacionalista törvények merényletet jelentenek egész nemzetünk ellen. Demokratikusnak álcázott előírásaik - hosszú távon - létünkben fenyegetnek. Árulkodó megnyilvánulásai a totalitárius, diktatórikus visszarendeződésnek. Szögesen ellene mondanak a fennen hirdetett demokratikus átalakulásnak, a színből vállalt európai normáknak és az elemi emberi és közösségi jogoknak. Boszniától északra, északkeletre veszélyeztetik a békét és biztonságot, nyílt kihívást jelentenek az európai integrációval és stabilitással szemben. Szinte semmissé teszik a szlovák-magyar alapszerződést, és meghiúsíthatják a szerződés megkötését Romániával. Hazugok vagy - a legjobb esetben - jóhiszeműen hamisak egyes román, szlovák, sőt magyar vezető politikusok azon kijelentései, melyek román-magyar és magyar-szlovák „közeledésről”, az „előrelépés lehetőségeiről”, „a kapcsolatok javulásáról” beszélnek - most, amikor a nevezett országokban párját ritkító nacionalista össztámadás van folyamatban magára hagyatott magyarságunk ellen. Lehet-e „kiváló román-magyar katonai együttműködésről” beszélni akkor, amikor maradék magyar többségű erdélyi vidékeinken és településeinken valóságos katonai és karhatalmi megszállás megy végbe? bizonyos területeken egyenesen a kisebbségi nyelvhasználat büntetését rendelte el. A törvény több pontját végül megsemmisítette a szlovák alkotmánybíróság. Bővebben lásd: A Kárpát-medencei régió magyar művelődésügye, az anyanyelvű oktatás helyzete, intézményrendszere: a Magyarok Világszövetsége feladatai. Az 1995. június 29-30-ai Elnökségi ülés elé terjesztett dokumentum. Előterjesztő: Dobos László. Magyar Figyelő, 1995/5, 4-8. 200 Uo. 8. 346