Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Szeredi Pál: Tárgyalásos rendszerváltoztatás. A Magyar Demokrata Fórum és az Ellenzéki Kerekasztal
működésével készült tanulmánykötetet Antal László, Csillag István, Lengyel László és Matolcsy György szerkesztette. A dokumentum egy összefoglalóból és négy terjedelmes mellékletből állt. Az utóbbiak részletes gazdasági helyzetelemzést adtak, fölvázoltak egy rövid, illetve egy hosszú távú gazdasági reformelképzelést és a szükségesnek tekintett gazdasági és társadalmi reformok összefüggéseit is taglalták. Hangsúlyozni kell azt a tényt, hogy a kritikai elemzés és a továbblépéssel kapcsolatos elképzelések kidolgozásába, megvitatásába a fiatalabb és középkorú közgazdásznemzedékek valamennyi jelentősebb képviselőjét, illetve több ismert szociológust is bevontak. Véleményük szerint a párt gazdaságpolitikája nem volt alkalmas sem a helyzet reális értékelésére, sem egy valóságos és szükséges fordulat megtételére. Azt javasolták a kormányzatnak, hogy önkritikusan és kritikusan vizsgálja meg az ország gazdasági helyzetét. Átfogó reformprogram kidolgozását vélték szükségesnek. 1987 áprilisában az MSZMP KB mellett működő Közgazdasági Munkaközösség ülésén Havasi Ferenc, a KB gazdasági titkára, illetve Nyers Rezső és Pozsgay Imre is a Fordulat és reform című előterjesztés megtárgyalását ajánlotta a párt vezető testületéinek. Nem szabad eltekinteni attól, hogy az MSZMP-n belül nemcsak a reformisták csoportja támogatta a változtatások szükségességét, hanem a pártvezetők körében is megérlelődött, személyi, szervezeti, gazdasági-politikai átalakítá___________________________Szeredi Pál: Tárgyalásos rendszerváltoztatás Ákos, Gulácsi Gábor, Nemes-Nagy József, Nagy Zoltán, Salgó István (OT Tervgazdasági Intézet), Gombár Csaba (MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet), Tölgyessy Péter (Állam- és Jogtudományi Intézet), Antal Z. László, Hankiss Elemér, Szalai Júlia (Szociológiai Intézet), Rózsahegyi György (Ipargazdasági Kutató), Vági Gábor (Államigazgatási Szervezési Intézet), Breitner Miklós (Magyar Televízió), Farkas Katalin Ilona, Hann Endre, Lázár Guy, Pataki Judit, Szekfű András, Terestyéni Tamás, Vásárhelyi Mária (Tömegkommunikációs Kutatóközpont), Hirschler Richárd, Kocsis Györgyi (Heti Világ- gazdaság), Halmai Gábor, Mélykúti Attila (Magyar Nemzet), Kocsi Ilona (Magyar Hírlap), Tibor Ágnes (Figyelő), Rejtő Gábor (Ötlet), Ernőd Pál, Szabó Gábor (Napi Világgazdaság), Oblath Gábor, Schweitzer Iván (KOPINT). 403