Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Szeredi Pál: Tárgyalásos rendszerváltoztatás. A Magyar Demokrata Fórum és az Ellenzéki Kerekasztal
sokra van szükség. A Pozsgay Imre nevéhez kötődő újreformisták sok esetben a párt vezetőitől is támogató hátszelet kaptak. 1986 decemberének elején az írószövetség közgyűlésén olyan új vezetőséget választottak, melyben a nemzeti demokratákhoz tartozó írók kerültek többségbe, az MSZMP jelöltjeit kibuktatták. A szövetség egyre inkább a társadalmi reformtörekvések legális szószólója lett. A második monori egyeztetés megszervezésére előkészítő bizottság jött létre. Az 1987 őszi megbeszélésre a programelképzelések egyeztetését tervezték. A polgári radikálisok azonban júniusban - a Beszélő szamizdat kiadvány különszámaként, nyomtatásban - megjelentették programjavaslatukat, és annak megvitatását kínálták a rendszerkritikus csoportoknak.3 E lépéssel látványos formában mutatkozott meg a két elképzelés különbözősége. A nemzeti demokraták legális keretek között, a nyilvánosság előtt, a változtatást és reformokat támogató emberek és szervezetek közös akaratával kívánták az átalakítást megvitatni és kidolgozni. A polgári radikálisok viszont megfogalmazták azt az utat, melyet kívánatosnak láttak, és az ahhoz történő csatlakozásra szólították fel a többi rendszerkritikus erőt. Az előbbiek célja a konszenzus, utóbbiaké a hatalom megszerzése volt. A két csoport útja szétvált. A nemzeti demokraták 1987 szeptemberében Lakiteleken elindították a konszenzus megteremtését szolgáló mozgalmukat, a polgári radikálisok pedig - a Társadalmi szerződés című programtézise- ikkel - megkísérelték a politikai hatalom erózióján keresztül megbuktatni a fennálló hatalmat. A Lakiteleki Nyilatkozat párbeszédre hívta az embereket és azokat a szervezeteket, amelyeknek gondolataik, elképzeléseik voltak egy új, sajátosan a magyar hagyományoknak és adottságoknak megfelelő, demokratikusan felépülő politikai gyakorlathoz. A polgári radikálisok a piMDF-tanulmányok_________________________________________________ 3 Társadalmi szerződés, a politikai kibontakozás feltételei. Beszélő különszám, 1987. június. Szamizdat kiadvány. Részletesen Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban, 1956-1987. Pilisszentkereszt, 2015, Barangoló Kiadó, 394. 404