Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Szekér Nóra: Elmúlt jövő. Az első lakiteleki találkozó 30 év távlatából
tudta, gáncsolta az ügyet, és 1975-ben kuruzslás vádjával bűnvádi eljárást indított a feltaláló ellen.6 Béres József kálváriájáról Kosa Ferenc rendezésében film (Az utolsó szó jogán) készült, ám ez sem ment akadályok nélkül.7 A költő Nagy László, aki szívügyének tekintette Béres József és a csepp sorsát, az akkor művelődésügyi miniszter Pozsgay Imréhez fordult segítségért. Pozsgay azt tanácsolta Nagy Lászlónak, hogy minden korábbi fogadkozása ellenére zarándokoljon el Aczél Györgyhöz e fontos ügy kedvéért. „Aczél ugyanis igazi trófeagyűjtő volt. Aki hozzá folyamodott, aki elment hozzá, az el volt téve a tartalékba a trófeái közé” - indokolta e tanácsot évtizedekkel később. Majd így érvelt Nagy Lászlónak: „Most kulcsszereplője vagy egy ügynek, ami elbukhat, ha nem változtatsz a magatartásodon. [...] Emlékezz, amikor Barbarossa visszatért Milánóba, a szemére hányták, hogy megszegte a nekik tett esküt. Erre Barbarossa azt mondta: megesküdtem, de nem arra, hogy be is tartom!...”8 Nagy László elzarándokolt Aczélhoz, a film elkészült, de bemutatni már nem engedték. Egy jellemző epizód a Kádár-rendszer mindennapjaiból, ami nemcsak azt sejteti, hogy egy tehetség a ’70-es, ’80-as években milyen mértékben volt kiszolgáltatott helyzetben Magyarországon, de a hatalom természetrajzáról is képet ad, ahogy kegyként osztogatja a szabadgondolkodás szűkén mért perceit. E kegyért azonban igen nagy árat követelt: a zarándoklatot, a trófeává válást. És hogy a hatalom számára mit ér e trófea, az a társaságok lesajnáló megjegyzéseiben (még ő is, a büszke Nagy László is megtalálja az Aczél elvtárshoz vezető utat) és az embert saját maga előtt is kijátszhatóvá ___________________________________________Szekér Nóra: Elmúlt jövő 6 A hatalom minősítéséről lásd Király István jegyzeteit, Király István: Napló, 1956-1989. Budapest, 2017, Magvető Kiadó, 491. 7 Részletesen lásd Réger Adám Géza: A Béres-ügy. A Béres-csepp története a feltalálástól a forgalomba kerülésig. Szakdolgozat. Piliscsaba, 2016, BBKE BTK Történettudományi Intézet. 8 Bihari-Kósa-Pozsgay: Mi történt velünk. Magyarországi sorskérdések, 1987-2014. Budapest, 2014, Éghajlat Kiadó, 34. 9