Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Szekér Nóra: Elmúlt jövő. Az első lakiteleki találkozó 30 év távlatából
tevő belső monológok gondolataiban (megesküdtem, de nem arra, hogy be is tartom) mérhető. A kommunista diktatúra e sajátos kádári működésmechanizmusának része volt, hogy a „másként gondolkodóknak” fenntartott „szabad mozgástér” legalább annyi buktatót rejtett magában, mint amennyi lehetőséget. Gond nemcsak abból fakadt, hogy a határokat szűkre szabták, de még e szűkös mozgástér sem volt a szabadgondolkodás bibói értelemben vett autonóm „kis köre”. Önmagában már a léte, működése, szerepe a hatalmi játszmák részét jelentette, erős kiszolgáltatottságban és sűrűn átszőve az aczéli kultúrpolitika „kegygazdálkodásra” épülő elemeivel.9 A rendszer nem feltétlenül a tisztességes vagy a tisztességtelen út között kínálta fel a választási lehetőséget, hanem az emberi önbecsülés ilyen vagy olyan „torzulásai” között. Ahogy a jelen történetben is: vagy az ügyért való tevőleges elköteleződés, vagy az emberi méltóság szenved csorbát. A hatalom megadta a konok hiúság vagy a korrumpálódás „bűne” között a szabad választást, neki mindkét döntés megfelelt. Mindeközben hihetetlen szómágia zajlott a valóság és az önbecsülés rovására. A megaláztatásra adott válaszban „az ember valódi színvonala tűnik elő”10 - fogalmazott Hamvas Béla az 1956-os forradalom kapcsán. A hatalom azonban ezt a forradalmat ellenforradalomnak hazudta, és e minősítést nemcsak a nép arcába vágta, hanem - folytatva a megalázásra épített uralmi forma gyakorlatát - meg is követelte e hazugság előtt való főhajtást. A magyar társadalmat ezzel „valódi színvonalának” elsumákolására kárMDF-tanulmányok_________________________________________________ 9 Részletesen lásd Szekér Nóra: A diktatúra „kis körei”. Az aczéli kultúrpolitika néhány sajátossága. In: Nagymihály-Szekér (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987). Lakitelek, 2017, Antológia Kiadó, 9-33. 10 Hamvas Béla: Patmosz. Szombathely, 1992, Életünk, 264; 1956 és a Kádár rendszer kérdéséről lásd Szekér Nóra-Riba András László: A Nagy Imre-kód. Lakitelek, 2014, Antológia Kiadó, 16. 10