Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)

Halmy Kund: Tézisek az SZDSZ értékrendszerérői és magyar társadalmi jövőképéről

örökségtől. A kezdettől fogva elitista tónust megütő pártvezetés nem a szociális érzékenységéről lett híres, bár kétségtelen, hogy Bauer Tamás és Tamás Gáspár Miklós, valamint Pető Iván és Magyar Bálint között itt törésvonal alakult ki. Bauernak és Tamásnak voltak érzékeny, baloldali attitűdjeik. (Mint Tamás írá­saiból kitűnik, a marxi baloldaliságot sem tagadta meg teljesen, ld. később.) Az viszont, hogy a magyar népi mozgalom utóda lett volna az SZDSZ, csak mesebeli dolognak, filmtrükknek tűnik. Bibó-tiszteletük közismert volt, de az, amit népi politizálásnak, pláne népi-nemzeti irányvonalnak tekintünk Szabó Dezsővel, Németh Lászlóval, a korabeli vitákat ismerve, a legtávolabb állt a liberális párttól. A közbeszéd részévé vált a rendszerváltást követő média-megjelenéseken keresztül, hogy az ún. népi jobboldal provinciális, mucsai, elmaradott.33 Ezek­kel a jelzőkkel folyamatosan lejáratták, lekezelték a politikai paletta ellentétes térfelén levőket, megbélyegezve és nevetség tárgyává téve őket. Sőt, később a népi, eredendően nemzeti gondolatkört legfontosabb politikai ellenfelükként kezelték. Ez a törekvés hozzájárult ahhoz, hogy az SZDSZ attitűdjéhez egy fölényes, lekezelő, felsőbbrendű politikai beszédstílus társult. Ami a párt valódi gyökereire, értékrendjére és a harsány, modernista megnyilatkozásokkal szemben a valódi szellemi eredetére rámutat, az az ún. „pártellenzék” öröksége, az 1953-56 közötti politikai atmoszféra és Nagy Imre öröksége. Nagy Imre és kivégzett mártírtársai 1989-ben természetes módon váltak a rendszerváltoztató igény és a demokratikus politikai deficit legfontosabb szim­bólumává. Az akkor 31 éve kivégzett miniszterelnök jelképezte 1956-ot, a forradalom és szabadságharc teljes örökségét (akkoriban még főbb törésvonalak nélkül). Már 1986-ban, a harmincadik évforduló bújtatott emlékezéseikor, sőt 1983-ban, Nagy Gáspár nagy visszhangot keltett versének34 fogadtatásakor is. Nagy Imre a kommunisták által eltiport szabadságnak, a függetlenségi harc bukásának, egyúttal a megtorlásnak és a mártíromságnak is a jelképe lett. A kihantolása után, 1989. június 16-án monumentális nemzeti ravatalra került Halmy Kund__________________________________Az SZDSZ-jelenség 33 „Szavazzatok ránk, akik nem kedvelitek Auschwitz, Recsk, Kolima, a Duna-Fekete-ten- ger csatorna huszadik századát. Szavazzatok ránk, akik elég régimódiak vagytok ahhoz, hogy várjatok valamit a jövőtől. Mucsa és félelem - vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út.” In: Tamás Gáspár Miklós: Új reformkor vagy új Horthy-korszak? Beszélő, 1990. március 24., 4. o. 34 Nagy Gáspár: Öröknyár: elmúltam 9 éves, 1983 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom