Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)

Halmy Kund: Tézisek az SZDSZ értékrendszerérői és magyar társadalmi jövőképéről

Tézisek az SZDSZ értékrendszerérői és magyar társadalmi jövőképéről mártírtársaival együtt, és a „hatodik koporsóval”, mely a több száz kivégzett forradalmárnak állított emléket. Ekkor még Nagy szélsőséges kommunista múltja nem volt a közbeszéd tárgya, sőt a történészek is csak a korabeli ese­ménytörténeti háttér kikutatásával foglalkoztak, nem pedig az értékeléssel, a fi­nombeállításokkal. Tehát személye lehetett ellenzéki konszenzus tárgya, alanya. Ugyanakkor az ún. „Nagy Imre kör”, leegyszerűsítve a reformkommu­nisták, sőt - mint írják az idézett Kék Könyvben - az 1953 utáni pártellenzék, összességében mind masszív kommunista kötődést és érdekkört jelentett. Ez a „demokratikus ellenzéken” kívüli, majd a Szabad Kezdeményezések Hálóza­tán kívüli ellenzéki erőknek nyilvánvaló volt, és ennek megfelelő hozzáállást alakítottak ki az SZDSZ múltpolitikájával szemben. (Ellenreakcióként az MDF egyik szárnyát folyamatosan támadta az SZDSZ, kommunista, kádári kötő­déssel, baloldalisággal vádolva azt.) Ebből az „1953-1956-os” szellemiségből következett sok minden. A kommunista családi felmenők, a szellemiség, a haj­lam és a kompatibilitás a „politikai házasságra” a későbbi MSZP-vel. Hasonló eredőjű a demokratikus ellenzék bizonyos védettsége a nyolcvanas években, mely időszak azonban nem tárgya tanulmányunknak. Az SZDSZ mentori, „atyai” köre is ebben a korszakban gyökerezik. Vá­sárhelyi Miklós, Litván György, Szabó Miklós, Göncz Árpád, Mécs Imre mind bizonyos kapcsolódásokkal vagy nyíltan vállalva kötődött ehhez a korszak­hoz. Vásárhelyi az SZDSZ és holdudvara számára valódi jelképpé vált, élő, iránymutató történelmi személyiséggé, aki nem tagadva a pártbéli gyökereit, 1956-os szerepvállalását hangsúlyozva (a Nagy Imre-perben bizonyos áldo­zati szerepben jelent meg), majd a nemzetközi liberális törekvések és Soros György egyik legfontosabb hazai szövetségesévé vált a nyolcvanas években. Ez a liberális „guru”-szerep egészen addig töretlen volt, amíg 2002 ta­vaszán a Terror Háza Múzeum be nem mutatta a Nagy Imre-per teljes fil­manyagát, melyben visszásnak is tekinthető szerepe miatt, a bemutató hatására megtört Vásárhelyi szélesebb körű nimbusza. 11. A lényegi vonások összegzése Az SZDSZ volt az a párt a rendszerváltást követő másfél évtizedben, melyben (és amely körül) a leginkább lényeges volt a személyi kérdés, a politikusok és az értelmiségiek saját, személyes súlya, hatása, kisugárzása. Individualista párt lévén, erőteljes és szuverén karakterek konglomerátuma volt a párt. Kívülről szemlélve nehéz elképzelni, hogyan férhettek össze, és hogyan haladhattak 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom