Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)

Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?

_ voltak kivételek. Erdélyben a kommunista hatalomnak olyan gyökerei voltak, ami­nőket Magyarországon hírből sem ismertek. Az oka mindennek lelki természetű és meglehetősen szimpla. Hogyan lehet hatalomra, hírre, dicsőségre, ragyogásra áhítozni olyan világ­ban, ahol a zsarnokság is a démotikus (nem demokratikus) többségi elv alapján áll? Olyan világnézet birtokában, amely irrelevánsnak tekinti az etnikai különbségeket. A marxista osztályszemlélet letörölte a kisebbségi szégyenbélyeget, a nagyravágyás legitim lett, az etnikai-közösségi előnyszerzés jól őrzött titok. Illetve hát nem is olyan jól őrzött titok. Aki nem illúziók hályogán át nézi a históriát, nem kárhoztat­ja az erdélyi magyar kommunistákat azért, hogy hadállásokat építenek ki a maguk s ezzel valamelyest persze népük számára. A gyűlölt rendszerrel való azonosulá­suk azonban örökös pszichológiai hátránnyal verte meg a magyarságot. A sztálini etatizmusban pedig nincsenek szilárd fedezékek. Az erdélyi magyar elit keserű, de passzív beletörődéssel vette tudomásul vereségét. Jó példája ennek Szabédiék öngyilkossága a kolozsvári magyar egyetem megszüntetésekor. A végső tragédia bekövetkeztéig néhány áttételes történelmi célozgatáson kívül pisszenés sem hallat­szott. (Az Ellenpontok lázadása jóval későbbi.) A magyarokat sorra távolították el az államvédelemből, a hadseregből, a rendőrségből, a párt- és tanácsi apparátusból, a tömegszervezetekből, a vállalatok gazdasági vezetéséből. Szimbolikus jelenlétük is egyre kisebbre szorult. Csak a sterilizált, politikamentes kultúra maradt meg utolsó bástyának, amely a hatvanas-hetvenes években egy utolsó - hatalmas és emlékeze­tes - túlizgatott tevékenységgel, jelentékeny teljesítmények egész sorával zárta le az erdélyi magyarság történeti egzisztenciáját. A megtámadott magyar nyelv és kultúra, a szétszóratásra ítélt etnikai tömbök, a magyarság nemzeti büszkeségének védelme olyan emberekre hárult, akik technikai, de azért döntő értelemben a velük szemben ellenséges román nemzetállam fizetett hivatalnokai, állami értelmiségiek voltak. Helyzetük tarthatatlanná vált erkölcsi és fizikai szempontból egyaránt, a magyar kulturális intézmények fölszámolása az utób­bi években pedig a legegyszerűbb megélhetést is kockára tette. A numerus clausus következtében az értelmiségnek nemcsak a normális bővítése, hanem átörökítése is lehetetlenné vált. Az erdélyi magyarság szociális és politikai pozícióvesztése töme­ges lecsúszássá, proletarizálódássá fajult. A foglalkozási struktúra a piramis alján is hátrányukra változott. A román telepítési politika folytán elvesztek a magyar többségű városok néhány székely település kivételével. Az állami értelmiség nem vonulhatott vissza birtokaira - mit tehetett egyebet, a magyar állam védelme alá menekült, tömegesen. Ma már, mint tudjuk, az elit kivonulását fejvesztett exodus követi. Ütött az utolsó óra. A tanulság roppant egyszerű. A demokratikus nacionalizmus lassan, békésen, fokozatosan asszimilálja a kisebbségeket. Tudjuk, hogy ez is szenvedésteli, fájdal­mas, erőszakot és ellenerőszakot kiváltó, irtózatos folyamat. De az autark, fasiszta Dokumentumok 1988-1990 Az SZDSZ-jelenség... 388

Next

/
Oldalképek
Tartalom