Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény lehetőségek birtokában láttak dologhoz. Színlelés volna tagadni, hogy ebben némi rokonszenvre is számíthattak. Eltekintve a nacionalista érzelmektől, micsoda zsákmány várt itt kiosztásra! A románság régi történelmi álma, a gőgös gótikus piacterek birtokba vétele. És micsoda lelki elégtétel! Az évszázadok óta a Nyugat fényében csillogó magyarság letörése és megalázása. Volt-e nép, amely valaha is ellenállott volna ily kísértésnek? Volt-e etnikai érzéstől fűtött hatalom, amely ne csapott volna le, ha kezében voltak az eszközök? Hol vannak a prágai és danckai németek, a vilnói lengyelek, a szentpétervári svédek, a delhi muzulmánok, a montréali angolok, a bukaresti görögök, a casablancai szefárdok, a csernovici osztrák zsidók, a pekingi mandzsuk, a port-au-prince-i kreolok, a berlini hugenotta franciák, a trieszti szlovének? Ki ontott értük akár egy könnycsöppet is? S melyik kisebbségi elit nem hajolt meg? Ha túl irtóztató a varsói gettó német zsoldban álló zsidó rendőreire emlékeznünk, lapozzuk föl a minapi újságot. Rabuka ezredes fidzsi-szigeti hinduellenes fajüldöző kormányának is van indiai minisztere, a ndebeléket a közeljövőben kiirtandó zimbabwei Mugabe-kormánynak nemcsak shona tagjai vannak, hanem jámbor mata- beleföldi kollaboránsai is. Nem titok, hány német közreműködője volt a magyar és a cseh nacionalizmusnak. Nincs új a Nap alatt, tisztelt barátaim: az erősebb legyőzi a gyöngét, és győzelme előtt megtiporja büszkeségét. De különbség van egy helóta nép megalázása és egy saját elittel rendelkező etnikum veresége között. Ha ezt a különbséget nem értjük meg - márpedig ezt Magyarországon makacsul nem értik -, akkor soha nem fogjuk megérteni az erdélyi probléma lényegét. (Az erdélyi magyar értelmiség magatartása érthetetlen lenne, ha a ’70-es évekig nem lett volna vesztenivalója, eszmei s anyagi.) Meg kell mondanom, hogy a Ceausescu-garnitúra gyűlölködő bértollnokai néha éleselméjübbek ennél. A Horthy-rendszerre szórt rituális átkok mellett újabban föltünedezik Nagy Istvánnak, a kolozsvári kommunista asztalossegédből lett akadémikusnak, a fő-fő szocrealista írónak, az ötvenes évek Romániája vezető figurájának az alakja. Visszaemlékeznek rá, hogy a népies magyar nacionalistából lett fanatikus bolsevik költő, nyelvész és irodalmár, Szabédi László annak idején leninista alapokról támadta a nagy román irodalomtörténészt, George Calinescut. Mindez persze arra szolgál, hogy a magyarságot a fasizmus mellett a sztálinizmus bűnében is elmarasztalják. De míg az előbbi tekintetben a románok igazán söpörhetnének a saját portájuk előtt - sőt -, a második vád némi analízist kíván. Amint arról már szó volt, az erdélyi kommunisták új magyar vezető osztályt teremtettek Romániában. Hogy volt ez lehetséges? Egész Kelet-Európábán főleg a kisebbségek voltak hajlamosak a baloldali forradalmiságra. A zsidók szerepét a kommunista mozgalomban mindenki ismeri, de ne feledkezzünk meg a lett lövészekről, Lenin pretoriánus gárdájáról (vagy inkább egy késő római császár germán testőrségére emlékeztet?), a magyarországi és csehországi német szociáldemokratákról, a bajor szeparatizmus és kommunista fölforgatás egybeeséséről a húszas években és így tovább. Az erdélyi magyarok sem 387
