Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény kommunista volta felől nem lehetett kétség. Szovjet katonai fönnhatóság alatt, a „már-nem-Magyarország-még-nem-Románia” interregnumban Észak-Erdélyt ezek a fiatalemberek kerítették ideiglenesen részleges hatalmukba. Sikerült meggyőzniük a magyarság aktív részét, hogy nemzeti jövőjüket csak a kommunistákkal való kol- laborálás biztosíthatja - s így egy ideig Erdélyben „baloldali” magyart, „jobboldali” románt jelentett, mert a természetes polarizáció így hozta magával. Nem vitás, hogy a kelet-európai kommunista előrenyomulás egyik világszerte is egyedülálló erődje a kolozsvári Bolyai Egyetem volt, míg a Nagyszebenből visszatelepült román egyetem diákjai antibolsevista tüntetéseket rendeztek, és vasgárdista merényleteket követtek el kommunista magyar munkáskáderek ellen. Az illúziónak könnyű volt áldozatul esni, végzetes következményeit fölismerni azonban ma is alig tudjuk. Az erdélyi magyar kommunista elit őszinteségének balekja lett, ugyanis a konjunktúrát nem pusztán nemzeti önvédelemre és pozícióteremtésre használta föl, hanem - őszinte internacionalista bolsevik lévén - oroszlánrészt szerzett egy időre az országos (romániai) hatalomból, a kommunizmus egyik fő élcsapatának tekintette magát, és máig érezhető hatással sértette, bántotta, piszkálta a román nemzeti önérzetet. A sztálini pörök teremtette lehetőséget Gheorghiu-Dej és csoportja az idegen (magyar és zsidó) elit kiküszöbölésére használta föl, és Kelet-Európábán egyedülálló módon a moszkoviták (Flóris, majd Luka László és Ana Pauker) vesztettek a „hazaiakkal” szemben; ezzel párhuzamosan a Magyar Népi Szövetséget megsemmisítették. A magyar kommunista elit által azonban mintegy mellékesen megszerzett pozíciók egy része egy ideig fönnmaradt - némi vármegyei hatalom az ún. Magyar Autonóm Tartományban, a művelődési apparátus, iskolahálózat és néhány állás a pártközpontban (Mogyorósra, Fazekas Jánosra, Vinczére célzok). Kényelmes dolog azt állítani, hogy a diktatúrában mindegy, hogy a párttitkár, a tanácselnök, az üb-titkár, az ávós, az üzemigazgató magyar-e, vagy román. Csakhogy ez sajna csöppet sem igaz. Ezen kívül pedig nem csak róluk volt szó. Erdélyi ügyek szemlélői gyakran csodálkoznak rajta, hogyan lehetett, hogy a szörnyű sztálini korszakban a magyarok jobban álltak Romániában, mint ma. Ezt különféle legendákkal magyarázzák, mint pl. Gróza Péter dr. nagylelkűségével és az akkortájt uralkodott állítólagos nemzetek fölöttiséggel. Az igazság kiábrándító ugyan, de fontos és ismeretlen: ez a helyzet annak a vezető szerepnek volt a következménye, amelyet a magyar hivatalnoki és értelmiségi elit a Kommunisták Romániai Pártjában betöltött. A Magyar Népi Szövetség nélkül a kommunista hatalomátvétel nem lett volna lehetséges Romániában. Az erdélyi magyar kommunisták időleges hatalmukat kihasználva egy kis szovjet autonóm köztársaságra való nemzetiségi intézményt hoztak létre. Viszolyoghatunk ma a magyar nyelvű szakszervezeti, kolhoz-, úttörő-, ifjú-kommunista szemléktől, minden csúcsszerv magyar részapparátusától, a bolsevizált tudományos, színházi, képzőművészeti, zenei élettől, de süket és vak az, aki eltagadja: mindezek révén új erdélyi magyar vezető osztály jött létre, s létében 385
