Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumok 1988-1990 Az SZDSZ-jelenség... Az 1918-as sokk elsősorban az államtól függő rétegeket érintene, s ezek Kelet- Európában szokás szerint számosak. De a megrázkódtatás kevésbé volt heves, mint mondjuk Elzászban. Ám a jelképes seb mély volt. Modern országokban a becsület, a tekintély, a hierarchia jelei a központi államtól háramlanak az alattvalókra. A gróf nem igazi gróf saját királya nélkül. Hogyan juthat előre valaki, ha a jelképes középpont idegenek kezében van? Ez a magyarokat zavarba ejtette. A románokat pedig fölingerelte a magyar főrendek változatlan XIX. századi andalgása gondosan nyírt sövényeik között. El kellett dönteni, ki az úr a házban - kissé nyersen fogalmazva így lehet magyarázni a ’30-as évek radikális mozgalmait. A két háború közti Nagy-Románia tele volt idegen elitekkel. Márpedig a XX. századi radikalizmus nem egyszerűen a fölső osztályok, hanem az etnikailag idegen fölső osztályok ellen irányul - a weimari köztársaságtól a mai Afrikáig. Amikor Ugandából deportálják a hindukat, vagy amikor Trinidadban gyilkolják őket, jusson eszünkbe Erdély. A XX. századi nacionalizmus - szemben liberális múlt századi elődjével nem ellenzi a zsarnokságot, ha azt „a mieink” gyakorolják. Ezt az ideát a Rajnától keletre és az Öresundtól délre mindenütt megtalálhatjuk. Van neki fasiszta, van kommunista, sőt plebejus demokrata variánsa. Mondani sem kell, az idegen elitekkel szembeni ellenszenv a maga szokásos radikális és gyáva módján a velük közös kultúrájú védtelen szegényeken szokta magát kitombolni. Az utódállamok irodalma tele van őrgrófjaink gőgjével, huszár- főhadnagyaink csizmaragyogtatásával, de ütni főleg a székely szénégetőt és a bácskai susztert szokták. 1918 és 1940 között a konfliktus, a diszkrimináció, az üldözés nagyjából kevés igazi, jóvátehetetlen megaláztatással járt. Csak a ’30-as évek román fasizmusa mutatott valamit a jövőből: a magyar beszéd tiltása azonban megszakadt a tragikus bécsi döntéssel, nem válhatott igazi tapasztalattá. Milyen állapotban várta az erdélyi magyarság a szovjet csapatokat 1944 őszén? Először is megfogyatkozva, mert zsidó felekezetű részét kiirtották, sok fiatal férfi elesett a háborúban, és számosán elmenekültek. A hagyományos erdélyi elit a háború alatt (az úgynevezett „magyar világban”) a királyi Nagy-Romániában még megvolt maradék befolyását is elvesztette, a szélsőjobboldali kormányok - teljes joggal - bizalmatlanul tekintettek ó módi liberalizmusára. De ezúttal volt egy modern elit-csoport (sok tekintetben az 1918. évi román pópafiakra emlékeztető), amely ha vakon is, de a maga módján fölkészült a hatalomra és a ragyogásra. A népi származású baloldali magyar értelmiségre gondolok, apám nemzedékére. Magyarországon kevesen tudják, hogy a népfrontos baloldali radikalizmus Erdélyben sokkal hatásosabb volt, mint itt. Ez természetes is, mert Erdélyben a magyar antifasizmus nyilvánvalóan nemzeti önvédelmet jelentett a Vasgárdával és rokonaival szemben, s ez legyőzte a bolsevikoktól való régebbi idegenkedést. Erdély különben sem esett át a Tanácsköztársaság és a „kurzus” védőoltásain. így hát a MADOSZ és utóda, a Magyar Népi Szövetség komoly paraszti és városi plebejus tömegekkel rendelkezett, bár irányítóinak 384
