Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény függetlenül, nem a magunkfajta embernek kijáró erkölcsi szuverenitás szuverén eljátszása révén rossz, akkor nyilvánvaló, hogy az idegen a bűnt nem elköveti (és így mindazok az idegenek, akik nem követnek el bűnt, nem volnának idegenek, ami képtelenség), hanem mintegy a bűnhöz tartozik - pontosan abban az értelemben, ahogyan mi a nemzethez tartozunk. A bűnhöz (és akármihez) csak úgy lehet hozzátartozni, hogy megállapítható: a bűn (vagy akármi) nagyobb - vagy több - mint az, bűn hozzátartozik. A hagyományos fölfogás szerint az, amiből valami származik, nagyobb és erősebb, mint a származék. A nemzeti ész szerint tehát az idegeneket participációs úton tartalmazó bűnnek korábbinak kell lennie, mint az idegeneknek maguknak; az idegen bűnből született (a Biblia szerint mindenki - és ez óriási különbség). Az idegen sajátos, törzsökös bűne fogalma szerint ismeretlen; az ismeretlen ősbűn következményei az idegen lehetetlen és mégis valóságos jelenlétében testesülnek meg. Az ismeretlen rosszat, mivel nem tudnánk fölismerni, elkaphatjuk, mint az influenzát. És mi az, ami láthatatlan és mégis jelen van? A mikroba. Az idegen ragályos. A járvány láthatatlanul terjed. Az idegenség szintén. A járvány ellen veszteg- zárral védekezünk, az idegen ellen államhatárokkal. És ha a járvány túllépi a kolerabarakkot? És ha az idegen az államhatárokon belülre került (vagy az államhatárok rajta túl, úgyhogy végzetes módon itt fogták)? Akkor mi a teendő? A gyógyítás. A kórokozót el kell távolítani a beteg szervezetéből. A nacionalizmus úgy érzi, a nemzet belébetegszik az idegen jelenlétébe, amely láthatatlan, és általa el nem követett és őseitől sem örökölt bűnnel fertőzi meg. Sőt: ezt az ősbűnt többnyire éppen ellenünk követték el - hacsak nem távoli, egzotikus bevándorlókról van szó, akik kénytelenek az ősbűn második, javított kiadását ellenünk elkövetni (tudjuk, ez a vendégmunkások rendes szokása). Ezért némiképp neheztelünk az idegenekre, noha tudjuk jól, nem tehetnek róla, ahogyan a baktériumok sem tehetnek róla. De ha a spanyolnátha elvitte a nagymamát még élte virágában, akkor görbe szemmel fogok nézni a hongkongi influenzavírusra. A gyógyítás mikéntje itt közömbös (legföljebb az idegenek számára nem, de ettől tekintsünk el). A higiéniai lényeg a következő: a fertőző beteg (a bűn ragályát hordozó idegen) elkülönítése, az érintés tilalma és a nemzeti tisztaság követelése. Távolságot, elkülönítő erkölcsi zónát kell létesíteni; az érintés tilalmát ijesztgetéssel kell népszerűsíteni, nehogy valaki kísértésbe essék; a nemzeti tisztaság nemzeti fél egészség. A fertőzésen átesetteket be kell oltani szégyennel, nehogy az elvileg láthatatlan idegen látható jóléte csökkentse az idegen ősbűn elrettentő hatását. Az idegen lehetetlen és mégis valóságos jelenléte nem engedi meg, hogy általánosságban vett meglétét egyszerűen eltagadjuk. Az idegen kultúrát pl. szemmel kell tartani, nem pusztán óvatosságból, hanem azért, hogy az értetlenségbe ne fásuljunk bele, hanem mindig ébren tartsuk. Érdeklődnünk kell az idegenek iránt, nem szabad közönyt éreznünk irántuk, mert megszokjuk a jelenlétüket és átsodródunk a homályba. El kell ismernünk, hogy az idegen végső soron 365
