Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény DOKUMENTUMOK 1988-1990 Tamás Gáspár Miklós38 A nacionalizmus mint rejtjel és metafora Tekintsünk el most egy pillanatra attól, hogy voltaképpen micsoda is a nacionalizmus, fogadjuk el, hogy ezt többé-kevésbé mindenki tudja, s aki nem, az is megtudhatja történeti és politikai könyvekből. Beszéljünk most arról, hogy mire szolgál. Az ember - azt mondják - tartozik valahová. Ez azt jelenti, hogy része valaminek, ami nem egészen ő, hiszen az a valami egész, az egyes ember pedig csak része. Az a valami több nála mennyiségi értelemben, mert az ember csak ahhoz tartozhat, amihez mások is tartoznak, különben nem tartozik sehová. Egyszersmind ez a valami minőségi értelemben is több nála, mert egyesíti és megjelöli azokat, akik hozzá tartoznak. Ennek révén tartoznak a benne részesülő egyedek egymáshoz is. De nem tartozhat mindenki együvé, mert akkor az, amihez valamennyien tartoznak, nem különböztetné meg őket másvalamitől - és más emberektől. Ha pedig együttesen különbözünk másoktól (nem pedig külön-külön), akkor nem azért fogunk különbözni másoktól, mert ők más egyedek (hiszen ezen a módon elvégre egymástól is különbözünk), hanem azért, mert ők máshová tartoznak. Ez a különbség a minőségi többlet, amellyel például a nemzet is több, mint tagjainak összessége: a közös különbség azokkal szemben, akik kívül vannak. Ha az ember a nemzet része, rendelkezik valami többlettel azon fölül, ami csak ő maga: ez az a többlet ugyanakkor, amellyel a nemzet több, mint ő - tehát, mint látjuk, semmivel nem több: a nemzeti érzés nem más, mint az a viszony, amely az embert az ily módon létrejött (hangsúlyozottan nem személyes jellegű) saját minőségi többletéhez fűzi. Megkettőződés, reduplikáció. Ehhez a megkettőződéshez vezet minden olyan tan, amely fölosztja az embert, így a test—lélek doktrína is, a vezető és alárendelt lélekrészek doktrínája is. A nemzetként való közös önmeghatározáshoz pedig három olyan elem szükséges, amely kétségtelenül egyénfölötti, de nem egyetemes: a nyelv, a vér és a föld - ha mintegy meghitten akarjuk magunkat kifejezni. A nemzetek ennek a helyenként is nyilvánvalóan különböző és különböző arányban vegyülő három elemnek a sajátos kombinációjaként határozzák meg önmagukat, illetve így határozzák meg őket az emberek. Az első paradoxon: a meghatározó hármassághoz nem tartoznak az emberek, az első két elemmel valamiképp rendelkeznek, a harmadikat államhatárok alakjában rájuk kényszerítik. Akkor fognak a három elemmel jelölt egyénfölötti valamihez tartozni, ha 38 Tamás Gáspár Miklós: A nacionalizmus mint rejtjel és metafora. Hiány, 1990, 11. sz., 3. o. 359
