Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumok 1988-1990 Az SZDSZ-jelenség... tudnak róla, sőt, ez nem is elég, el kell ismerniük, egyet kell érteniük megjelöltségük- kel, és föl kell tételezniük, hogy a három elem itt és most érvényesülő kevercse részint hasonló lelki tulajdonságokat hív elő az egyes emberekből, részint oda vezet, hogy az így megjelölt embereknek közös érdekeik is keletkeznek. Ez a legkevesebb. A nemzet species-fogalmához hozzátartozik a tudata, a nemzet, noha olyan elemek határozzák meg, amelyek természeti vagy hosszú távú történeti módon kényszerítő erejűek, nem más, mint reflexió. Lehet hozzátartozni valamely reflexióhoz? Nyilvánvalóan nem - illetve csak akkor, ha újplatonikus módon azt képzeljük, hogy a népszellem qua Isten gondolja gondolatainkat s ezzel bennünket magunkat, ám a nacionalizmus ezt nem hiszi. Hogy miért nem, annak történelmi oka van: hiszen Lukács evangélista szerint a Megváltó világosságul született a pogányok megvilágosítására Károli szavaival, de „phósz eisz apokalüpszin ethnón”, a (pogány, gentilis) népek leple hullása fénynek, röviden: egy az Isten, s ha egy a pásztor és egy az akol, akkor nincs szellem, aki-ami az egyes nemzeteket saját reflexiójaként gondolhatná egyenként, külön-külön. Rendezzük ezt a paradoxont klasszikus ellentétpárokba: a nemzet szükségszerű, mert természet, ám szabad, mert reflexió. Második, levezetett paradoxon: a nemzet qua természet meghatározza, megköti, megjelöli az embert; a nemzet qua reflexió fölszabadítja, választásra készteti, igaz, csak egy bizonyos választásra, de egyetlen örök pillanatra elénk állítja az alternatívát: bár ha a keresztúton balra indulunk, kitaszít és megbüntet, ha meg jobbra, akkor befogad és megjutalmaz. Az az elképzelés, amely szerint az ember természet és szellem konfliktuózus együttléte mindenképp ide lyukad ki. Sőt: a reflexió, a szellem szabadsága is mindig csupán nevelő célzatú - a kereszténység például arra kötelez, hogy a szellemet válasszuk magunkból, a nacionalizmus pedig arra, hogy a természetet. A keresztyén követeléseket erkölcsi, a nacionalista követeléseket logikai okokból nehéz teljesítenünk. Az előbbieket azért, mert érzékiek és önzők vagyunk, az utóbbiakat pedig azért, mert akarati erőfeszítéseket követelnek tőlünk olyasmi iránt, aminek természetszerű építőkövei vagyunk. Túlságos önmegtagadás az egyik oldalon, túlságos önigenlés a másikon. Az önmegtagadás különbséget és szakítást tételez föl, az önigenlésről azt gondolnánk, hogy nem: hogy azonosságot, egységet. Itt következik be a logikai nehézség, avagy a harmadik paradoxon: a nacionalizmus csoportos önigenlése egyáltalán nem affirmativ, hanem tagadó, a Külsőtől való nemleges (üres vagy szenvedélyes) elhatárolódás. Márpedig ez csakugyan paradoxia. Egy dán ember a múlt században úgy jellemezte a keresztyén embert, hogy azt kívánja: Istennek legyen igaza véle szemben. Sőt: szeresse ellenségeit (az evangélium mindig merészebb, mint követői). A nacionalista viszont azt akarja, hogy néki legyen igaza, és barátait szereti, ellenségeit nem. A keresztyén tagadása egyenes, a nacionalistáé fordított. Az első meghasonlást, öngyűlöletet, bűntudatot okozhat, a második csupán politikai skizofréniát. 360
