Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumok 1990-től Az SZDSZ-jelenség... Eörsi István34 Az emberi jogok és a politika November 8-án, szombaton délután három óra tájban egy könyvtárosnő ismerősöm - nevezzük F.-nek - a Bástya mozi előtt könnyű érintést észlelt, majd konstatálta, hogy nyitva van a kézitáskája. Mivel az utolsó két évben, amióta Pesten él, háromszor rabolták ki az utcán, tudta, hogy mire gyanakodjon. Előtte egy fiatalember sietett a zebra felé. Utánaugrott, elkapta, és „Tolvaj!-t kiáltott. Akkor már látta, hogy a nyitott táskából eltűnt kisebb táskája pénzével, útlevelével, irataival. Felbukkant egy másik fiatalember is, „Miért kiabál? - kérdezte -, engedje már el, nem lopott ez semmit. Miközben F. a második számú fickó felé fordult, az első számú eldobta a táskát, és ki akarta magát tépni F. kezéből, hogy átsiessen a zebrán. F. azonban nem engedte el, és tovább kiabált, miközben szerencséjére a közlekedési lámpa pirosra váltott, és megindult a körút kocsiáradata. F. üvöltve ráncigálta a tolvajt, a második fiatalember ráncigálta F.-et, a járókelők nagy számban és gondosan elfordított fejjel közlekedtek mellettük a körúton. Egyszer csak két rendőr ugrott ki egy autóból, és elkapta a két alakot. Aztán mindhármukat betessékelték a kocsiba, és meg sem álltak a Dózsa György úti rendőrkapitányságig. Itt egy idősebb tiszt és egy fiatalabb beosztott nyolc-tíz civil jelenlétében - akik F. szerint mint feljelentők tartózkodtak a helyiségben - néhány gyors kérdés után hihetetlen vehemenciával verni kezdte a két tolvajt. Ezek eleinte széken ültek, és a gyomrukba kapták az ütéseket, utána pedig a földre kerültek, és ott folytatódott a kihallgatás. A gyanúsítottak üvöltöttek, a második számú azt bizonygatta, amit már az autóban is, hogy ő nem is ismeri az elkövetőt, most látja először. F. tiltakozott a verés ellen, mire a jelenlévő ügyfelek nekitámadtak, hogy miért védi a tolvajokat, úgy kell nekik, megérdemlik. Ezek a brutális fellépést helyeslő ügyfelek szerintem ugyanazt az állampolgári mentalitást képviselték, mint az elfordított fejű járókelők a Bástya mozi előtt. F.-et felvezették az emeletre, ahol egy markáns küllemű rendőr hallgatta ki, akitől elmondása szerint félt. „Magyarok voltak?” - kérdezte tőle a rendőr. „Nem hallja, hogy magyarok, hát nem magyarul kiabálnak?” „Nem így értem - mondta a rendőr azt kérdeztem, magyarok-e vagy cigányok.” F. megnyugtatta, hogy nem cigányok, majd tiltakozott a hatósági megkülönböztetés ellen, mire kihallgatója ráüvöltött. „Velem ne kiabáljon - mondta F. egyrészt nem én vagyok a gyanúsított, másrészt ha én volnék, se tűrném ezt a hangot.” „Úgy kell nekik - mondta a rendőr, én is szegény gyerek voltam, mégse küldött le az anyám a térre lopni. A jegyzőkönyv felvétele után F. hazamehetett, de a rendőr megkérte, hogy maradjon otthon, hátha még szembesítésre kerül sor. „Nem biztos, hogy szükség lesz rá, lehet, hogy megpuhulnak.” 34 Eörsi István: Az emberi jogok és a politika. Magyar Narancs, 1997. november 20. 348
