Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény Mindezt F. másnap, vasárnap este mesélte el nekem telefonon, majd kurta csönd után így fejezte be beszámolóját: „És most mondta be a rádió, hogy Kuncze Gábor a szabad demokraták miniszterelnök-jelöltje.” Ez a toldalékmondat új dimenzióba perdítette át a történetet. A belügyminiszter és a szabad demokraták elnöke ugyanaz a személy, és ahányszor felrobbantanak egy bűnözőt Szegeden, vagy megvernek két tolvajt egy kerületi kapitányságon, sőt, ahányszor hét gólt lőnek a magyar fut- ballválogatottnak, az a látszat keletkezik, mintha a belügyminiszternek védekeznie kellene, és akkor vele együtt védekezik a pártelnök is. F. nyilván nem hiszi azt, hogy minden rendőrpofonért, gyomrozásért, kényszervallatásért a belügyminiszter felelős. Csakhogy ez a történet arról is szól, hogy a Dózsa György úti rendőrkapitányság különféle rendű-rangú munkatársai nyíltan vállalják, nézőközönség előtt, a verőlegényi szerepkört. E szerepvállalás csak azért lehetséges, mert számíthatnak az összesereglett feljelentők egyetértésére, és mert nem kell tartaniuk a felelősségre vonástól. Ha a smasszerok meg akartak verni valakit 1958-ban, a boldog emlékezetű márianosztrai börtönben, akkor letuszkolták a kiválasztottat egy földszinti sötétzárkába, és ott csépelték, hogy senki se lássa. Ma viszont F. igaz történetének tanúsága szerint a kény szer vallat óknak nem kell tartaniuk semmitől. Sem a rendszerváltozás első kormányának, sem a szocialista-liberális koalíciónak nem sikerült megtörnie a hagyományt, mely az erőszakszervezetek tagjait a törvények fölé emeli. A szabad demokratáknak, hogy a felszínen maradjanak, és hogy érdemes legyen a felszínen maradni, sürgősen tisztázniuk kell, hogy kormányzó pártként, a belügyi tárca birtokában mit vállalnak emberjogi hagyományaikból és programjukból. Erre a kötelezettségükre - vagy inkább így mondom: kötelezettségünkre - nemcsak az említetthez hasonló magánesemények figyelmeztetnek, hanem az önmagában tökéletesen jelentéktelen Metész-tüntetés is, amelyet sikerült hatóságilag óriási országos üggyé dagasztani. Először is betiltottak - a rendszerváltozás óta először - egy tüntetést arra hivatkozva, hogy célkitűzései nem állnak arányban azzal a közlekedési kárral, amelyet okozna. Ez minden tüntetésre elmondható, és ezért veszélyes precedenssé válhat. Ráadásul a szóban forgó esetben legfeljebb csak attól kellett tartani, hogy néhány tucat turultojásból kikelt ébredő magyar néhány száz főnyi elbolondított sereg élén zsidózva meg nátózva meg pufajkásozva meg szentmagyarföldezve felvonul, és vagy nem képez jelentős forgalmi akadályt, vagy ha képez, akkor maga ellen dühíti a pesti közlekedőket. A tiltás, az ennek következtében szükségképpen elrendelt erős rendőri jelenlét és a televízió képei viszont még azokat is a kormány és kiváltképpen a belügyminisztérium ellen fordították, akik a tüntetést - egyébként joggal - otromba provokációnak, két legfőbb vezetőjét pedig csaknem debilis paprikajancsinak és pap- rikajuliskának tartják. A bajt tovább fokozta, hogy Kuncze Gábor - a hozzá befutott jelentések alapján - egyből cáfolta a gumibotozás vádját, ahelyett hogy független bizottsággal vizsgáltatta volna ki a panaszokat. így azt a benyomást keltette, mintha a rendőrségnek nem felügyeletét, hanem védelmét tekintené feladatának. Márpedig 349
