Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumok 1990-től Az SZDSZ-jelenség... feltételezi, hogy az elkülönült nemzeti közösségek tagjaitól nem várható el az egymás iránti szolidaritás. A liberálisok azért ellenezték, mert a jogegyenlőséget féltették a különálló nemzetek politikai elismerésétől. Abból indultak ki, hogy az állam csak akkor kezelheti egyenlőkként a polgárait, ha minden egyén közvetlenül ugyanazon törvények alatt áll. Ha a törvények alanya nem az egyén, hanem az állam és az egyén közé iktatódó közösség, akkor két különböző közösséghez tartozó polgár más és más bánásmódban részesül, s ez elfogadhatatlan. 1789 őszén a francia nemzetgyűlés napirendjére tűzte a zsidók emancipálásának kérdését. A javaslat támogatói a következőképpen érveltek: A polgárjogok megadásával az állam nem tesz egyebet, mint hogy elismeri az emberek természetes jogait. Minden ember szabadnak és egyenlőnek született, ugyanazon természetes jogok alanyaként. Ezért az állampolgári jogok senkitől nem tagadhatok meg, aki tartósan az állam területén lakik. A zsidók - mint emberek - ugyanazon jogokkal születtek, mint bárki más. Következésképpen a francia földön élő zsidók ugyanúgy nem foszthatok meg a polgárjogaitól, mint a többi országlakosok. Az emancipáció ellenfelei erre azt felelték, hogy a zsidók kirekesztik magukat a nemzet testéből, hisz saját külön hitük van, saját szokásaik, hagyományaik és intézményeik vannak, saját egyházi törvényeknek és hatóságoknak engedelmeskednek. Ha a zsidók elnyernék a francia polgárok jogait, ezzel azt ismerné el a Nemzetgyűlés, hogy nemzet lehetnek a nemzetben, állam az államban, ami megengedhetetlen. A vitát az teszi igazán érdekessé a számunkra, amit a törvényjavaslat legékes- szólóbb pártfogója, a liberális Clermont-Tonnerre válaszolt az ellenvetésre. Cler- mont-Tonnerre elfogadta a követelést, hogy senki ne legyen „állam az államban”, de tagadta, hogy az emancipáció ilyen kiváltságokkal ruházná föl a zsidóságot: „Mindent meg kell tagadni a zsidóktól mint nemzettől - mondta -, és mindent meg kell adni nekik mint egyéneknek. Nem alkothatnak az államon belül sem politikai testet, sem rendet. Egyénenként kell állampolgárokká lenniük.”[6] Ez ugyanaz a tézis, mint a nacionalizmusé: az állam egy és csakis egy nemzetet ismerhet el - azt, amelyik egybevág a polgárok összességével. Liberalizmus és nacionalizmus találkozása szerencsés frigyet ígért. Úgy látszott, a liberális tan helyre tudja állítani az összhangot a nacionalizmus demokratikus és egalitárius indíttatása, valamint a kisebbségekkel szembeni, megkülönböztető politikája között; méghozzá oly módon, hogy az elkülönítés és a beolvasztás stratégiáját is kibékíti egymással. Megmutatja, hogyan bánhat a nemzetállam egyenlőkként többségi és kisebbségi polgáraival, miközben az előbbiek nyelve és kultúrája számára különleges státust biztosít, és hogyan kapcsolhatja össze e gyakorlatot az asszimiláció pártfogolásának azzal a módjával, mely nem sérti a kisebbség tagjainak választási szabadságát. S mindezt nem ad hoc módon teszi, hanem elméletének más területeken már jól bevált megoldásait alkalmazva a nemzeti kérdésre. 274
