Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény birtokba vételének feladata hozta létre. A nacionalizmus eszményképe a természettel és más emberekkel hagyományos közösségben élő paraszt, de ezt az eszményt egy városiasodé társadalom elé állította oda, ahol az emberek közötti kapcsolatok nagyobbrészt személytelenek. S az „ébredés” nem visszatérés volt valamiféle őseredeti állapothoz, hanem egy új magaskultúra létrehozása. Ez egységes irodalmi nyelvet teremtett a nyelvjárások tarka sokaságából, a készen talált hagyományt feldolgozva megalkotta a nép iskolában tanítható történetét, értelmezte tagjainak egymás iránti kötelességeit, mintát adott a tőlük elvárható erényekből, politikailag használható jelképeket kínált nekik, és megfogalmazta az állammal kapcsolatos kollektív követeléseiket. Ezt a közösségformáló magaskultúrát nevezik nemzeti kultúrának. „Néppé” a nemzeti kultúra gyúrja a nyelvi-etnikai közösséget, abban a mértékben, ahogy e kultúra létrehozóinak sikerül elérniük, hogy elég sok ember határozza meg elsődleges hovatartozását az általuk kínált kulturális minták segítségével. Az ily módon kialakult népet mint az államra igényt tartó, politikai közösséget nevezik nemzetnek. A nemzet azáltal veszi birtokba az államot, hogy a kiművelt és egységesített nemzeti nyelv válik hivatalos nyelvvé, hogy a nemzeti kultúra válik hivatalos kultúrává, a nemzet ünnepei állami ünnepekké, jelképei az állam felségjeleivé, történeti hagyományai az állam tradíciójává. Az állam azonosul a nemzettel, s elkötelezi magát amellett, hogy a nemzet összessége számára fogja biztosítani a szuverenitással járó előnyöket: a rendelkezést egy terület fölött, a jog védelmét, a befolyt adók által fedezett szolgáltatásokat. Ha az első feltétel teljesül, az állam alattvalói szolidárisak lesznek egymással a kívülállókkal szemben. Ha a második feltétel is teljesül, akkor az alattvalóknak okuk van az egymás iránti szolidaritást az államra is kiterjeszteni. A nacionalizmus programja demokratikus és egalitárius: az állam nyelve az egész nép beszélt nyelve legyen, ne csupán az arisztokráciáé; az alkotmány sáncai közé az egész népnek be kell kerülnie, nemcsak a nemességnek; a nép minden gyermeke egyenlő és egyformán testvére a többinek. Innen a „nép”-terminus kétértelműsége: hol a nyelvi-etnikai közösség egészét értették rajta, hol a közrendűeket. A „nemzeti ébredés” egyszersmind azt jelentette, hogy az állam előtt a nemzet minden gyermeke egyenlővé vált, akár palotában lakott, akár kunyhóban. Ám ez az egalitárius következmény csak akkor terjed ki minden polgárra, ha teljesül a nacionalizmus első számú feltételezése, mely szerint az állam felségterülete egy és csakis egy etnikai hazával azonos. Csakhogy ez a feltétel szinte soha nem valósul meg, sajnos. Az etnikai hazák többnyire átfedik egymást, míg az államok területi igényei kizárólagosak.[5] A legtöbb állam területén nem egyetlen nép él, s ezért nyomban fölmerül a kérdés: mi a többi nép tagjainak státusa a nemzetállamon 271
