Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumok 1990-től Az SZDSZ-jelenség... áll, hogy a sok ismérv valamelyike dominál a többi fölött: ha a vallás, az öltözködés vagy a nyelv más és más emberekkel hozza is otthonos viszonyba az egyént, ő maga mindig elsőbbséget ad az egyik jelrendszernek (mondjuk, a nyelvnek), tehát konfliktus esetén következetesen azokkal tart, akik ezen a jelrendszeren osztoznak vele (így, példának okáért, a lutheránus magyar a kálvinista magyarokkal, nem a lutheránus szlovákokkal). [4] Két további megkülönböztetést kell még tennünk, hogy eljussunk a nacionalizmus alapfogalmainak meghatározásához. Az egyik ez: a közösségek egy része valamilyen sajátos életmód köré rendeződik; nem képes sokféle életformát befogadni, nem tud kiterjeszkedni a társadalmi struktúra egészére (minden foglalkozási ágra, minden jövedelmi kategóriára, minden területi csoportra), nem tehet szert teljes intézményrendszerre (a családtól a gazdasági, kulturális és politikai szervezetek változatos típusaiig). A világtól elforduló, aszkétikus életforma-közösségek jó példával szolgálnak erre az esetre. Más jelrendszerek olyan közösségnek adnak kötőanyagot, mely változatos életmódokat enged meg, teljes társadalmi struktúrát képes átfogni, és teljes intézményrendszerrel rendelkezhet. A nyelvi-etnikai közösség ebbe az osztályba tartozik. A másik szembeállítás a következő: vannak közösségek, melyek nem kötődnek területhez, például a nagy világegyházak. Más közösségek önmeghatározásához hozzátartozik a terület, ahol élnek, s melyet a magukénak tudnak, mint például az etnikumhoz a „haza”. Vannak tehát közösségek, melyek minden más kötődésnél erősebb lojalitást feltételeznek tagjaikról, s közben teljes társadalmakat képesek átfogni, és önmagukat egy földrajzi haza részeként látják. Ilyen közösségeket jelöltek a korai nacionalisták a nép megnevezéssel. Azt állították, hogy az állam akkor számíthat - ténylegesen és jogosan - valamennyi alattvalójának lojalitására, ha felségterülete egybeesik a nép hazájával, alattvalóinak összessége pedig a nép gyermekeivel: ha az adott nép valamennyi tagja az állam felségterületén él, s ha az állam felségterületét csak az adott nép tagjai lakják. Ilyen körülmények között minden egyén elsődleges lojalitása arra a közösségre irányul, mely terjedelmileg egybeesik az állammal: senkit nem köt ennél erősebb szolidaritás sem az állam kiterjedésénél szűkebb, sem az állam kiterjedésénél tágasabb, sem pedig az államhatárokat keresztező közösségekhez, így tehát a politikai lojalitás első feltétele az volna, hogy az alattvalók népet, méghozzá egyetlen népet alkossanak. A második feltétel abban áll, hogy a nép vegye birtokba az államot. A két dolog szorosan összefügg. Igaz, a múlt századi nacionalizmust az a hiedelem táplálta, hogy a nép évszázadok, évezredek óta készen van, csak összetartozásának tudata szunnyad (most jött el az ideje az „ébredésnek”). De valójában az igényt, hogy a nyelvi-etnikai lojalitás minden más kötődést megelőzve, elkülönült közösségbe fogja össze egy ország lakosait, csupán a modern, világivá és demokratikussá váló állam 270
