Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény a hatalom világi eredetű, s ha minden ember egyenlő, hogyan kívánható meg akkor az egyénektől, hogy lojálisak legyenek az államhoz, melynek felségterületén élnek? Milyen alapon várható el tőlük, hogy éppen ehhez az államhoz legyenek hűségesek, és nem egy másikhoz? Erre a kérdésre a 18. század vége óta egyetlen világos válasz volt, a nacionalizmusé. Az alattvalók, így szól a válasz, akkor tekinthetnek az államra mint a sajátjukra, akkor lesznek készek rá, hogy áldozatot hozzanak (végső esetben meg is haljanak) érte, ha ők maguk már a politikai összetartozástól függetlenül szolidárisak egymással, s ha az állam az ő szolidáris közösségük állama lesz. Arra törekszem, hogy ezt a két feltételt a modern szociológia fogalmai segítségével világítsam meg. Először is, adva kell legyen egy közösség, mellyel az egyén természetes módon azonosul. Nem azért tartozik oda, mert érdekeit követve összejött más, hasonló érdekű emberekkel, hogy céljaik szolgálatában társulást alkossanak. Az együvé tartozás adottság a számára, méghozzá olyan adottság, amit külön töprengés nélkül, azonnal felismer. A nyelv, a viselkedési beidegződések, a térhez, a szagokhoz, az ízekhez való viszony, a testi közelség kezelése és egy sereg további szokás megannyi jel, melynek alapján a másik embert ismerősnek, gesztusait érthetőnek, hozzánk közelinek találjuk, vagy épp ellenkezőleg, idegennek, megfejthetetlennek. Minél könnyebben értelmezhetők számunkra a másik ember által kibocsátott jelek, annál könnyebben bonyolódunk vele bizalmas viszonyba, legyen bár személy szerint ismeretlen, hisz annál kisebb a veszély, hogy félreértjük a közléseit, és ezért tévesen számítjuk ki várható viselkedését. S minél kevésbé értjük a másik ember jeladásait, annál kevésbé képzelhető el, hogy bizalmas, elmélyült kapcsolatra tudunk lépni vele. Ezen alapul a mindennapi érintkezésben folyamatosan működő megkülönböztetés a „mi” és az „ők” között Ahol létezik „mi” és „ők”, ott mindenki abból a természetes feltételezésből indul ki, hogy általában többre számíthat azok részéről, akik a „mi” körébe tartoznak, mint azoktól, akik csak „ők”. S ha az „ők” köréből valakivel konfliktusba keveredik, arra számíthat, hogy „mi”-csoportjának tagjai inkább őt, míg az „ők”- csoporthoz tartozók inkább az ellenlábasát lesznek készek támogatni. Egy-egy ember egyszerre több „mi”-csoporthoz is tartozhat: másokat ismerhet föl övéiként a beszédjük, másokat a vallási gyakorlataik, ismét másokat öltözködési szokásaik alapján, és így tovább. Konfliktus esetén hol az egyik, hol meg a másik „mi”-csoport tagjaival foghat össze. A központosított, területi államok előtti Európa etnikailag kevert vidékein egy-egy falu lakosai gyakran föl sem tették maguknak a kérdést, hogy a sok lehetséges „mi” melyikéhez tartoznak igazándiból. De az is előfordul, hogy minden ismérv egyetlen csoportot tüntet ki az egyén számára. Ilyen minden tekintetben magába zárt közösségeket alkottak a múlt század előtti Európa nem keresztény (például zsidó vagy muszlim) lakosai. Egy másik lehetőség abban 269
