Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgy űj temény úgy látszik, mintha a szabadságnak egyértelmű politikai színezete volna - lázadó magatartást vált ki, ami kedvezhet ugyan ideig-óráig politikai barátaimnak, de az országnak rossz. És bár az MDF csak korlátozza a szólásszabadságot, megszüntetni egyelőre nem képes, mégis az a helyzet áll elő, hogy a szabadságért kitört lázadás egyúttal lázadás a demokrácia ellen. T. G. M.: Hát ez meg hogyan lehetséges? T. G. M: Nagyon egyszerűen. A politikai közvélemény nem szükségképpen konzisztens. Ugyanazok az emberek, akik több és mélyebb szólásszabadságot követelnek Magyarországnak, mint amennyi bárhol másutt van Kelet-Európábán (hiszen a szlovák vagy a román helyzet nem jobb a miénknél), egyúttal azt is mondogatják néha - bár én soha hogy „jobb volt a rendszerváltás előtt”. Egy nemzetközi összehasonlító fölmérésből kitűnt, hogy a magyarok nemcsak szegényebbnek érzik magukat, mint korábban, hanem kevésbé szabadnak is. Ez abszurdum. „Ez Kádár alatt elképzelhetetlen lett volna...” - ez az állítás majd mindig hamis. Furcsa módon honfitársaink jelentős része azért, mert kevés jutott neki a demokratikus „vívmányokból”, azt az állapotot kezdte el dicsőíteni, amelyben semmi nem jutott neki azokból. A demokrácia magától értetődése okozza ezt az érzékcsalódást. Amnéziás volna nemzetünk? Néha magam is hajlok rá, hogy ezt higgyem. Meggyőződésem, ha valakit az időgép visszavinne mondjuk 1986-ba, kaszára-kapára kapna, úgy esne neki a létező szocializmus államapparátusának. A kései kádárizmus alatt a nép elégedett volt a viszonyokkal - a bolsevizmushoz képest. Ebből már csak arra emlékszik, hogy elégedett volt. Ezért nem világlik ki, hogy most a demokráciához képest vagyunk - joggal - elégedetlenek. De ettől még a demokrácia és a diktatúra összehasonlítása szabadságszerető ember elméjében nem üthet ki a demokrácia hátrányára. T.G.M.: Jól van - de ha ön mindezeket tudni véli, miért van elkeseredve, miért boldogtalan, miért nem hempereg a demokrácia aranyos napsütésében, a mélykék liberális lagúna fövenyes partján? T. G. M: Azért, kedves egyszerűsítő úr, mert bár igaz az a kijelentés, amely szerint a demokrácia közjogilag és politikailag (minden utálatosság ellenére) fönnáll, ez az igazság nem tudományos vagy filozófiai tétel, amely elismertségétől függetlenül érvényes. Az, hogy a Föld kering a Nap körül, és nem megfordítva, Galilei és Kepler előtt is igaz volt; ám a demokrácia mit sem ér, ha pusztán alkotmány- és államjogi „tényállás”, ahogy a fiskálisok nevezik, ám a közvélemény ezt nem észleli, és az a benyomása, hogy kutyául elnyomják. Édes mindegy, hogy ez „tudományosan” esetleg cáfolható. Emellett pedig kár volna szem elől téveszteni egy tartalmi vonatkozást: minden forradalom a hierarchia és a kiváltságok ellen indul meg, a történelem minden eddigi forradalma - már az ókorban is - megígérte az igazságtalan szociális előjogok eltörlését. Az 1988—1989-i rendszerváltásnak nem volt utópiája, nem voltak „új eszméi” (abban az értelemben, ahogy Saint-Just mondta, hogy a boldogság új 263
