Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumok 1990-től Az SZDSZ-jelenség... változásai közepette filozófus legyen a talpán, aki meglátja a konstanst. Ezúttal Tamás Gáspár Miklós, a parlamentben szabaddemokrata színekben helyet foglaló, de magát konzervatívnak (is) valló képviselő tette fel kérdéseit a Filozófiai Intézet igazgatójának, Tamás Gáspár Miklósnak (45 éves) - és viszont. T. G. M.; Ön mostanában folyton arról beszél - hol halkabban, hol hangosabban -, hogy nem sikerült a demokratikus fordulat, a rendszerváltás. Hogy a csudába lehet ezt megállapítani? Honnan ez a határozottság? T. G. M.: Egészen kellemes állapot az, amikor az ember sejti: ha kételyei támadnak, akkor lesz derűlátóbb; hiszen kételyről akkor szoktunk beszélni, ha valamelyik jót ígérő bizonyosságunkban támadnak repedések. Tehát nagyon boldog vagyok, ha okom van kételkedni. Megállapítani azt, amit ön szerint megállapítottam, nem olyan nehéz. Az 1988-1989 előtti állapothoz képest néhány tényező megváltozott, méghozzá azok, amelyeket meg akartunk változtatni. Például a szólásszabadság. A szabad nyilvánosság élménye velőtrázó volt, orgasztikus és katartikus. Ki boldog tőle? Sem az, aki sokallja, sem az, aki kevesli. Duzzoghatnak a rendszerváltók: az intenzív boldogtalanság tagadhatatlan. T. G. M.: Ön azt is mondja néha, hogy ha a mai vélekedéseket vesszük szemügyre, abban is kételkednünk kell, hogy egyáltalán a szabadságot akarta-e Kelet-Eu- rópa, amikor egy pöccintéssel véget vetett a kommunista rendszernek. Én nem ezt tapasztaltam. Amikor vígan és lelkesen részt vettem a „négyigenes” népszavazás kampányában, látni és érezni véltem, hogy intenzív szabadságvágyam nem holmi marginális vagy szubkultúrás jelenség, hanem honfitársaim jelentékeny részétől osztott általános meggyőződés; kiderült az is, hogy az állítólag tájékozatlan és közönyös magyar nép - hogy utálom ezeket a lenéző banalitásokat! - mennyire érzékeny az alkotmányjogi finomságok iránt. Mindenki tudta, miért kell az államelnököt csak a szabad parlamenti választások után pajzsra emelni. Szabadságunk az MDF ellenére sokkal szélesebb terjedelmű, mint volt; semmi ok boldogtalanságra. T. G. M:. Nagyjából egyetértek önnel. Magam is azt állítom, hogy az eléggé diffúz szabadságvágy valamennyiünket eltöltött, a diktatúra néhány makacs hívén és pár javíthatatlan fasisztán kívül... T. G. M.: Tudna említeni néhány ismertebb fasisztát? T. G. M:. Nem akarok, mert lehet köztük néhány, aki nem tudja ezt magáról, és csak rosszabbá tennők, ha ráütnénk ezt a billogot. így még szabadulhat. T. G. M.: Mindenki szabadságot akart különben? T. G. M.: Azt hiszem, igen, és nem kevesebb szabadságot, mint ami mondjuk a hollandoknak vagy a belgáknak kijár. Ehhöz képest tetszik szolgaságnak az, amit tévesen médiaháborúnak neveznek (hiszen nem háború az, ahol csak az egyik fél lő, a másik csak vérzik): a szimbolikus tér (a kommunikációs szféra) durva szélsőjobb- oldali megszállása - amelynek az egyik legártalmasabb lelki következménye, hogy a szabadság csak az ellenzéki térfélen érezhető, holott persze ez nem így van; hogy 262
