Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Halmy Kund: Tézisek az SZDSZ értékrendszerérői és magyar társadalmi jövőképéről
Halmy Kund Az SZDSZ-jelenség udvarok folyamatos, küzdelmes politikai színterein, majd a lassan kialakuló polgárság szuverenitásra törekvő, mégis egész nemzettestben gondolkodó részeiben. De nem utolsósorban jelen volt a nép széles rétegeit kitevő parasztság, jobbágyság népművészetében, népköltészetében, mely ékes bizonyítéka a magyarság összetartó gondolkodásmódjának, az eredeti magyar szellemiségnek. A szabadságvágy, a hősök és a történelmi szereplők megéneklése mind-mind az önálló, autochton létezés óhaját és emlékezetét fejezték ki. Ez az ősi óhaj elemi erővel talált magának utat a reformkorban, Széchenyi 1825-ös országgyűlési felszólalásától kezdve, majd robbant ki 1848-ban Kossuth és eszmetársai hathatós és áldozatos segítségével. Ez a szabadságharc liberális volt a kifejezés szó szerinti értelmében: a közösségi, nemzeti liberalizmus törekvése hatotta át, a „szabadítás” igénye csakúgy, mint a legtöbb országot az Elbától keletre, egészen a Balkán déli részéig. Ez a liberalizmus más volt, mint az úgynevezett klasszikus liberalizmus, mely szókapcsolattal elsődlegesen a piaci, érett kapitalizmust működtető elveket, az erősebb egyén érdekérvényesülését elősegítő politikai és gazdasági nézeteket nevezzük. Ez a politikai gondolkodás a 19. század közepére és második felére vált vezető, nyugati típusú irányítási és életfelfogássá, valamint gyakorlattá. Ez lett és azóta is ez a liberális gondolkodás fő motívuma a 20. században is. A liberalizmus legújabb (voltaképpen harmadik) hajtása a közismerten csak ,,’68-as gondolatból” eredeztethető „liberális kísérletsorozat”. Ez az eredeti liberális törekvést kibővítette, kiegészítette a haladónak ítélt marxista, illetve marxizmus közeli politikai filozófiával, elsődlegesen erősen szociális tartalommal, mely így sajátos - ellentmondásos - elegyet alkotott a kapitalizmus alapelveit hordozó XIX. századi liberális felfogással. Ez, az 1968-as tömeg- mozgalmakkal egy időben kibontakozó politikai irányzat volt az, amelyik a sok liberális áramlat közül - dogmákkal, tabukkal körülbástyázott - doktrínává merevedett. Egyúttal - mivel önellentmondó volta rákényszerítette - a kapitalizmusban „létező” szocializmust, sőt a kommunizmus igéit és annak igényét hirdette. Ez az eszmeáramlat globális térhódításával a leghatározottabb és legerőteljesebb posztmodern politikai doktrínává vált, jelentős központjává az ún. „Frankfurti iskola” nőtte ki magát. Az évszázados társadalmi kiútkeresés, az emberiség sorsának (kissé kényszeres) „megoldásvágya” hosszú utat tett meg, míg a működő piacgazdasági rendszerben az utópista gyökerű (Foucault, Saint-Simon, Owen, Proudhon), lényegét tekintve kultúr marxista, látszólag 22