Kukorelli István - Tóth Károly: Az alapjogi jogalkotás az alkotmányos rendszerváltozás éveiben - RETÖRKI könyvek 30. (Lakitelek, 2018)
Tóth Károly: Az 1989. évi XXXI. törvény (alkotmánymódosítás) főbb kérdései és az alapjogok szabályozása
Az 1989. évi XXXI. törvény főbb kérdései és az alapjogok szabályozása Egyébként a kétkamarás rendszer ellen a 38 tagú alkotmány-előkészítő bizottság elnöke sem foglalt kifejezetten állást, legfeljebb „nem zárta ki” a létrehozásának lehetőségét... A bizottság nevében azt adta elő, hogy „átmenetileg a szilárd, többpártrendszerű politikai struktúra eléréséig felmerülhet egy - az érdekképviseleti szervek által létrehozott - második kamara működtetése éppen a bizonytalan politikai struktúra ellensúlyozása érdekében”. Volt olyan felszólaló, aki szerint az Országgyűlés szervezetére vonatkozóan az egykamarás szervezeti felállásban lehet a jobb területi képviseletet a lakosság igényeinek megfelelően biztosítani. - Nem lenne helyes közel két évtized „távlatából” bírálni, még kevésbé vitatkozni az ilyen sommás kijelentéssel, jóllehet ez szakmailag teljesen megalapozatlan. Elegendő csupán arra utalni, hogy a kétkamarás parlament létrehozásának egyik előnyeként az is fölhozható, hogy a második házban közvetlen képviselethez juthatnak a helyi/ területi önkormányzatok, amelyek kifejezetten területi képviseletet szolgálnak, nem pedig elsősorban nyers pártérdekeket. Más szerint a kétkamarás parlament elve akkor merül fel, amikor az egyetlen párt keretei között megvalósítható pluralizmusról beszéltünk, a többpártrendszer küszöbén ennek semmi értelme. Záró felszólalásában Kulcsár Kálmán hosszasan foglalkozott az Ország- gyűléssel kapcsolatosan vitatott kérdésekkel, kiemelve, hogy a legfontosabb probléma egyértelműen az egykamarás vagy kétkamarás Országgyűlés. Érzékelem, ha statisztikát csinálnék, akkor el kellene ismernem, hogy a fölszólalók nagy többsége az egy kamarából álló Országgyűlést tartotta elfogadhatónak, talán hárman voltak összesen, akik a második kamarát is elfogadták vagy helyesnek látták. Én mégis azt kérem, járuljon hozzá az Országgyűlés ahhoz, hogy a második kamara alternatíváját is szerepeltessük a továbbiakban is, próbáljunk erről is véleményeket szerezni. Az volt a benyomásom, hogy a lezajlott vitában a második kamara szerepét bizonyos fokig félreértették. Ez nem csodálatos, mert hiszen hosszú ideig valamennyien, akik itt ülünk, az egykamarás parlament kizárólagosan demokratikus jellegét hallottuk, mondtuk, tanítottuk - akik ezt a feladatot látták el -, tehát a társadalom egészében az egykamarás parlament, mint a demokrácia szükséges feltétele él és minden más megoldás úgy tűnik, mintha az Országgyűlés a népszuverenitás hordozója szerepét, lehetőségeit korlátozná. Meg is fogalmazódott ez így, kicsit talán hangulati aláfestéssel, hogy ugyanis nincs nekünk szükségünk „lordokra”, megvoltak a magunk „lordjai” és emlékszünk még, hogyan viselkedtek. Most azonban 47
