Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)

II. A Százak Tanácsa nyilatkozatai, állásfoglalásai, meghívói, emlékeztetők, levelek (1998-2017)

Egy olyan kormány irányításával, mely a nemzeti érdekeket elsőrendűnek tekinti - de csak avval az európai integráció éppúgy beleilleszthető ebbe a programba, miként a kordába szorított privatizáció és a kapitalizálódás. Ez a „kordába szorítás” a paraszti gazdaság és a kisvállalkozások védelmét, s a mun­kanélküliség megfékezését is jelenti. Mindezeken túl közös, el nem mulasztható kötelesség a határokon kívül szorult magyarság érdekeinek védelme, autonó­miatörekvésük támogatása, és a Kárpát-medencében élő, sőt a bárhol élő ma­gyarság visszakapcsolása abba a kulturális vérkeringésbe, amelynek működését az elmúlt időszakban mesterségesen és erőszakkal megszakították. A jelenlegi parlament és kormány négy év alatt bebizonyította, hogy ezek­nek a követelményeknek nem tud és nem is akar megfelelni. Nekünk viszont nemzeti létünk érdekében olyan vezetőket kell választanunk, akik számára ezek az alapelvek megkerülhetetlenek, elodázhatatlanok, tetteiket ez határozza meg; akik hisznek abban, hogy ezek figyelmen kívül hagyása csak súlyosbítja a bajt, ha viszont szembe nézünk velük, az ország kikerülhet abból a mély erkölcsi hullámvölgyből, ahova a negyvenéves diktatúra hatására, majd a rendszervál­tozást követően először a téveteg és határozatlan, majd a nemzeti érdekeket ki­fejezetten semmibe vevő, vagy azok ellenére folytatott kormányzással jutott. Csak az válhat valóra, amiben hiszünk. Mindenekelőtt magunkban kell felépítenünk ezt az ideális Magyarországot, s ha erősen hiszünk benne, biztosak lehetünk, hogy meg is valósul. Mert a nemzetet a hit tartja meg. Az élni akarás. Annak a hite, hogy vannak olyan megtartó erkölcsi normák, amelyek felette állnak minden változásnak, és amelyek tagadása katasztrófával jár. Az országgyűlési képviselőválasztás lehetőséget ad arra, hogy hitünknek és reményeinknek megfelelő kormány kerüljön uralomra. Hogy ez sikerülni fog-e, végső soron rajtunk, választópolgárokon múlik. Többségben vagyunk, de csak akkor érhetjük el céljainkat, ha mindazok, akiknek fontos a nemzet léte, országunk gazdasági és kulturális felemelkedése, vállalják a szavazással járó felelősséget. _____________________II. A Százak Tanácsa nyilatkozatai, állásfoglalásai... 1998. április 24. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom