Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)
IV. Tanácskozásaink kiemelt témáiról - 2. A kultúra a nemzet igazi alkotmánya
IV. Tanácskozásaink kiemelt témáiról órás western filmet a reklámok miatt három órán keresztül néztem, azt gondoltam, ez nálunk nem fordulhatna elő. De persze az sem tölt el örömmel, ha a TV híradó és a rádió este és reggel négy-öt alkalommal ismétli ugyanazokat a híreket, ha hallok olyan fantáziátlan, de kellően erőszakos riportereket, akiknek régen nem adtak volna mikrofonengedélyt. Az irodalom barátai számára ismert Illyés Gyula indulatos kérdése: „Micsoda Isten barmai szabadultak a szakmába megint?” Még korábbról: az irányított politika méltánytalanságát látva Gyergyai Albert imigyen fakadt ki: „Hát lehet ezt tenni, kérem?” Hol vagyunk ma már ettől?! Akik ismerjük a tanítás igazi gyönyörűségét: a tanárt és tanítványt összefűző halk szeretetet, mely mégiscsak a lényeg - boldogok vagyunk a fiatalok között... És sajnáljuk azokat, akiknek a portfolió, a kompetencia és hasonló varázsszavak a fontosak, s rohannak, hogy le ne maradjanak a legfrissebb információkról. Hamis eszményeket tűz a világ a mai fiatalok elé célul: hogy mindenáron sikeresek legyenek, amihez hatalom és pénz kell - mintha nem tudnák, hogy ami igazán fontos: a barátság, szerelem, egészség pénzért meg nem vásárolható. S hogy „ kéjt veszt ki sok kéjt szórakozva kerget Gyönyörű gazdag anyanyelvűnket - mely a világ közel 7000 nyelve közül a beszélők száma szerint a 73. Európában a 12. s a maga 3000 évével a matuzsálemi korú nyelvek közé tartozik - hiába lenne alkalmas összefogni megosztott nemzetünket, ha éppen felkent papjai, diakónusai nem védhetik. Azért mert kiszolgáltatottak a bürokráciának, a politikának, a szobatudósok kísérletező kedvének, a pénzhajszának, a korra jellemző rohanásnak. Hiába tudjuk a történelemből, hogy minden lezüllött társadalomban először az értelmiség prostituálódott - mintha mi nem is akarnánk védekezni. Védeni kell a kézírás tanítását, miközben a szövegértést is javítani kell - de közben tanulói túlterhelés címén már régen száműzték a memoritereket, melyek éppen az igényes szóbeli közlést segítenék. A rádióban dicsekszik egy irodalom tanár, hogy Ő 15 év alatt még nem fordított másfél órát Jókai tanítására. Emlékszem a kaposvári tanárnőre, aki a gimnáziumban Petőfit (több hónapos tananyag volt!) nem tanította diákjainak, mert nem tartotta jó költőnek. Az Egri csillagokat és Jókai nagy regényeit valakik igyekeznek átírni (ahelyett hogy Ők 259
