Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 1. kötet - RETÖRKI könyvek 28/1. (Lakitelek, 2017)
VI. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: Kísérlet a párt és politikai apparátus kádereinek átmentésére
Dr. Mészáros Gyula A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában I. „A néphadseregben működő nevelési szervek az egyszemélyi parancsnoki rendszer elemei, a parancsnok (főnök) közvetlen alárendeltségében működő - politikai pártoktól, szervezetektől független - katonai szervezet. A szabályzatok és szabályozók előírásai, a parancsnok parancsai alapján tevékenykednek. A parancsnok szakirányú segítői a nevelési feladatok megvalósításában. A hadsereg, hadtest, dandár, ezred, önálló zászlóalj és - ezzel azonos - szinten szervezett nevelési szerv vezetője, a parancsnok nevelési helyettese, ennek megfelelő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkező személy. Az alegységekben nevelési tisztek működnek. A nevelési szervek felépítése igazodik a katonai szervezetek mindenkori struktúrájához.” Ennek megfelelően, a Honvédelmi Minisztériumnál Nevelési Főcsoport- főnökséget, ettől alacsonyabb szinteken pedig a hierarchiának [értsd: a politikai intézményrendszernek - M. Gy.] megfelelő szervezeti felépítést javasoltak. A nevelési szervek feladatai négy csoportba tagolva, 18 nagy területet ölelt fel. A Politikai Főcsoportfőnökség osztályvezetőinek véleménye szerint is eltúlzott, az élet szinte valamennyi területét átfogó olyan területeket érint, amelyek sok esetben átfedéseket, párhuzamos tevékenységeket és nem egy esetben a végrehatási „elkönyvelhető” feladatokat takart. Az új szervezetre való áttérést 1989. november 1.-1989. december 31. között, igen rövid időtartamban javasolták végrehajtani. Ez azt sugallja, hogy a már meglevő szervezetek tartalmi átalakításával a szervezési feladat végrehajtható volt, de leginkább a gyors társadalmi mozgás motiválta a politikai vezetést, hogy mielőbb átmentsék kádereiket az új rendszerbe. A felterjesztést a HM Katonai Tanácsa 1989. október 23-án, a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának napján tárgyalta.37 Az országgyűlés októberi ülésszakán módosította az Alkotmányt. Elfogadta az ország demokratikus átalakítását szolgáló ún. sarkalatos törvényeket. Ezzel jogilag is megszűnt az egyeduralkodó párt társadalmat irányító vezető szerepe, így a fegyveres erők pártirányítása is. A párttörvény értelmében a hadseregen belül nem működhettek tovább politikai pártok. Ezzel értelmét vesztette a politikai szerveknek a jogutód párt, az MSZP politikáját érvényesítő és pártapparátusi feladatait ellátó funkciója, és további működése feleslegessé vált. Mind emellett egy sor bizonytalansági tényező, megválaszolatlan kérdések sokasága továbbra is jelen volt a társadalomban, amelyek együttes hatása 37 A HM Katonai Tanács 1989. október 23-ai ülésének jegyzőkönyve. HL HMT KT 120. d. 406