Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 1. kötet - RETÖRKI könyvek 28/1. (Lakitelek, 2017)

VI. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: Kísérlet a párt és politikai apparátus kádereinek átmentésére

Kísérlet a párt és politikai apparátus kádereinek átmentésére A megváltozott politikai helyzetre reagálva, a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnöksége, a már elkészített elgondolások alapján, 1989. október 5-én elkészített egy anyagot „Előterjesztés a Honvédelmi Minisztéri­um Katonai Tanácsához az MN nevelési szerveinek (intézményrendszerének) kialakítására, helyére, szerepére és alapvető feladataira” címmel.36 Az anyagot Krasznai Lajos vezérőrnagy - korábban az MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztályának vezetője, majd rövid ideig Személyügyi Főcso­portfőnök - október 23-án terjesztette be a Katonai Tanács ülésén. A nevelési szervek létrehozásának szükségességét az alábbiakkal indo­kolta: a társadalomban végbemenő politikai változások, a párt és az ál­lam szétválasztása, a politikai pluralizmus kialakulása, a többpárt­rendszerre való átmenet, a képviseleti demokrácia megteremtése, az MSZMP szerveinek a hadseregből való kivonulása, a direkt módon folyó politizálás megszüntetésére irányuló törekvések;- a Magyar Néphadsereg nemzeti jellegének erősítése, a hadsereg re­formfolyamatainak kibontakoztatása, (a hagyományápolás, a demok­ratizmus, a humanizmus, a személyiség védelme, a nyitottság és a társadalmi ellenőrzés erősödése) iránti igény erősödése;- a hadseregvezetésének, irányításának korszerűsítése, az egyszemélyi parancsnoki rendszer fejlesztése, kiteljesedése, a parancsnokok fele­lősségi körének megnövekedése;- egy korszerűbb, a szaktudományok alapjára jobban támaszkodó komplexebb nevelőmunka, a nevelési, vezetési kultúra feltételeinek fejlesztése iránti igény.” Lám, milyen magasztos eszmék mellett látták megmagyarázni a pártappará­tus és a politikai intézményrendszer kádereinek átmentését. A hadsereg po­litikamentességét a javasolt átalakítás nem szüntette meg, csupán a „direkt módon folyó politizálást” számolta fel, és a „politikai befolyásolást” helyezte kilátásba. A nevelési szervek helyét, szerepét és feladatait a Politikai Főcsoport- főnökség és alárendelt politikai szerveinek mintájára határozták meg, mely szerint: 36 HL MN 1980-89 1746. d. 2602.Ő. e. 405

Next

/
Oldalképek
Tartalom