Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)
Dokumentumok
Dokumentumok — az állami vállalatok a használatba kapott tőke és föld után tökehasználati járadékot (társasági forma esetén: osztalékot) fizetnek a nemzeti vagyonintézet (vagyonalap) számára, míg a földadót az illetékes helyi önkormányzat kapja. E. Települési és regionális politika A hierarchikus településfejlesztési programok csődöt mondtak. Csak a helyi önkormányzatok és azok önszerveződéssel létrejövő közösségei szavatolják a lakosság demokratikus részvételét, a természetes táji életközösségek kialakulását, a helyi öntudat és gazdatudat megerősödését, valamint a helyi erőforrások ésszerű hasznosítását. Ehhez meg kell szüntetni a településfejlesztési erőforrások központi újraosztásának pazarló és igazságtalan rendszerét. A jelenlegi megyei irányítás hatalmi jogkörök nélküli információs-szolgáltatási központtá válik, amely a maga épület- és eszközállományával a települési önkormányzatok és táji közösségek szolgálatában áll. A területi feszültségek mérséklésére olyan regionális politikára van szükség, amely a központtól való függőség újratermelése nélkül forrásokat szavatol- a strukturális munkanélküliség426 által fenyegetett térségekben (borsodi iparvidék, Dél-Dunántúl, stb.);- az elmaradott agrártérségekben (Szabolcs-Szatmár, Sárrét, stb.); — a perifériális határ menti területeken (pl. Cserehát, Sárrét). F. Termeléspolitika Az iparpolitika egyik fő törekvése a kis- és közepes méretű vállalkozások elterjesztése, súlyának és teljesítményének jelentős növelése. Pontos cél a nehézipari ágazatok határozott, következetes és programozott visszafejlesztése, és nagyobb hozzáadott értékű tevékenységekkel való felváltása. Ehhez igen kiterjedt átképzési és ráképzési programokra van szükség, de a munka- nélküliség mértékének megugrása sem kerülhető el. További cél a kömyezetrongáló technológiák gyors felszámolása, és a környezetbarát eljárások támogatása. Ezen összekapcsolódó célok elérését az aktív hitelpolitika, valamint tanácsadó, szervező és pénzügyi infrastrukturális rendszerek kialakítása szolgálja. 426 Strukturális munkanélküliség: a munkanélküliségnek az a fajtája, amikor különbség van a munkahelyek szerkezete, szakmastruktúrája és az álláskeresők szakmai szerkezete, szakmastruktúrája között. 327