Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok az MDF korai történetéből Az ipari szerkezet gyors átállítását idézi elő a rubelelszámolású árucse­re keményvalutás alapú kereskedelemmel való felváltása, ezért ezt a váltást kezdeményezni kell a Szovjetuniónál és más partnereknél. Az energetika a gazdaság legtőkeigényesebb ágazata, melynek működése a környezettel szemben kíméletlen. Az országnak ezért elemi érdeke az energia- ellátó rendszer és az energiahasznosítás racionalizálása. A következő években nem kell alaperőművet építeni; rugalmas, korszerű egységekkel bővíthető az ellátó rendszer. A nagy fogyasztóknak adott preferenciákat (azaz rejtett szub­venciókat) meg kell szüntetni, ugyanakkor az energiatakarékos technológiák bevezetését, a hőszigetelést, hitelkönnyítéssel és adó-visszatérítéssel kell pár­tolni. Csökkentendő energiafüggőségünk egyoldalúsága: a szovjet forrástól való függés ellen súlyos gazdasági, ellátási és politikai érvek szólnak. A mezőgazdaság termelésfejlesztésénél szintén a hatékonyság, nagyobb hozzáadott érték, jobb minőség a cél. Ezt a farmergazdaság és a valódi szö­vetkezés elterjedése rövid időn belül jól szolgálja. A minőségibb és gazda­ságosabb termelés érdekében decentralizálni, privatizálni és deregulálni kell az élelmiszeripart, az élelmiszerkereskedelmet és a raktározást, és mindenek előtt meg kell tömi a termelési és forgalmazási oligarchákat. Az infrastruktúra fejlesztése a gazdasági program egyik stratégiai területe. Az ország mai úthálózata, kommunikációs rendszere immár a gazdasági fej­lődés legfőbb akadálya. Ezért a nehéz pénzügyi helyzet ellenére a távközlés területén nemzeti fejlesztési programot kell indítani; gyorsítandó az útháló­zat fejlesztése; és sürgős bővítést kell megvalósítani a kommunális ellátás (csatornázás, egészséges ivóvíz) terén. A távközlés fejlesztésénél részben a hazai ipari adottságokra, részben a jól valószínűsíthető kedvező külföldi hitelfelvételre lehet alapozni. A Bécs-Budapest-déli országhatár autópálya megépítését követelőén sürgető tranzitország szerepünk, de az ország keleti régióinak a jobb elérhetősége ugyanennyire fontos. A csatornázási, vízgaz­dálkodási fejlesztések viszonylag kevésbé importigényesek, erről az oldal­ról nincs kemény korlát, míg az ilyen élőmunka-igényes programok egyben könnyíthetnek a regionális munkanélküliségen. G. Külgazdaság, gazdaságdiplomácia A gazdaságfejlesztés egyik központi kérdése a külföldi működőtőke. Nem­zetközi vizsgálatok és az eddigi hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy a külföldi tőke importjától nem remélhető a fizetési mérleg-gondok enyhítése. 328

Next

/
Oldalképek
Tartalom