Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)
Dokumentumok
Dokumentumok az MDF korai történetéből értékesítési kartelleket, illetve az újonnan létrejött összefonódó Rt-ket és kft- ket kell korlátozni, szétszedni, a fúziókontrollt megvalósítani. Rövid távon a nagyvállalatokból kiválni szándékozó telepek és gyárak önállósodásának megkönnyítése is fontos feladat lesz. A bírói ág látja el a társasági formában működő vállalatok törvényességi felügyeletét (cégbíróság), valamint a gazdálkodók és a kormányzati szervek közötti jogviták eldöntését. A kormányzat szűkén vett gazdaságirányítást kizárólag az állami vállalatok egyre csökkenő körét érintően gyakorol. A gazdaság egésze feletti befolyását nagyban mérsékli az, hogy a költségvetés minden lényeges tételével el kell számolni az Országgyűlés és annak szervei előtt, és az említett módon az állami vagyont valamint a monetáris politikát érintő végső döntések a kormányzaton kívül születnek meg. A helyi önkormányzatok (községek): alkotmányosan garantált önállósággal rendelkeznek a község ügyeinek intézésében. A helyi közösségek és a szakmai autonómiák, alapítványok nagymértékben csökkentik az államigazgatás feladat- és hatáskörét, hozzájárulnak az állami költségvetés terjedelmének mérsékléséhez, és várhatóan a mainál sokkal gazdaságosabb és hatékonyabb igazgatást valósítanak meg. A program célul tűzi ki, hogy az államigazgatás szakszerűbb, kisebb létszámú, kellően megfizetett professzionális apparátussá alakuljon át. D. Adóügyek A tulajdoni és a helyi önkormányzati reform eredményeként az állami költségvetésbe központosított jövedelem részaránya erősen csökkenthető. Az adórendszer kívánatos rendszerében — a személyi jövedelemadó a helyi önkormányzati szerveknél marad (az egyéni vagy családi adózást alternatív módon választhatóvá téve). A kisközösségek ellenőrző szerepe hatékonyabban és olcsóbban gátolja az adócsalást, mint egy bonyolult központi ellenőrző rendszer; — a forgalmi (hozzáadott érték-) adó mértékeinél a nyugat-európai adószintekhez való közelítés és a vállalkozói adminisztráció mérséklése a cél; — a vállalati nyereségadó a vegyesvállalatokra érvényes szintre csökkentendő; meghatározó módon képes(ek) befolyásolni a piaci folyamatokat. 326