Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Szeredi Pál: „Egy minta-Magyarországot szervezni idebent”
Forrásvidék Szeredi Pál az irodalompolitika irányítóival való kapcsolatfelvételre, javaslatokat, terveket fogalmaztak meg. A Rózsadomb étterem asztaltársasága a párt számára már más ellenfélnek bizonyult, mint az előző nemzedékek. Többen közülük tagjai voltak a hatalmon lévő pártnak, munkahelyeiken, állami intézményekben dolgozó, kiválóan képzett, megbecsült szakembernek bizonyultak. Bíró Zoltán irodalomtörténész 1971 és 1980 között a Művelődésügyi (1974-től Kulturális) Minisztérium főelőadója, majd osztályvezetője. Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész a Nagyvilág című folyóirat rovatvezetője. Száraz György szabadúszó íróként, majd 1977-től az Elet és Irodalom rovatvezetőjeként dolgozott. Bakos István a kormány Tudománypolitikai Bizottságában, majd a Minisztérium Tudományszervezési Intézetében, később a Művelődési Minisztériumban végzett munkát. Gombár Csaba az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének munkatársa volt, miközben az ELTE Szociológiai tanszékén oktatott, Bihari Mihály az egyetemi oktatás mellett szintén a Társadalomtudományi Intézetben dolgozott. Für Lajos a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főmunkatársa, majd főosztályvezetője volt. Kiss Ferenc és Bodnár György a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében dolgoztak. Czine Mihály az ELTE Irodalomtudományi tanszékének egyetemi tanáraként oktatott. Kosa Ferenc már 1967-ben rendezői díjat kapott a Tízezer nap című filmjéért a cannes-i filmfesztiválon. Sára Sándor operatőrként, majd rendezőként is sikeres alkotói pályát járt be, már 1978-ban megkapta a Kos- suth-díjat. Amint látható, a nemzeti erők vezetői vagy a kultúrpolitikai intézmény- rendszer munkatársaiként vagy oktatóként, alkotóként folyamatosan jelen voltak a kulturális közéletben. Ez egyrészt hasznos volt, mert tájékozottak lehettek a kulturális intézkedésekről, másrészt azonban be is határolta mozgásterüket. Igaz, a nemzeti ellenállás nem jelentett illegális tevékenységet, mindegyikük saját szakterületén hallatta hangját. Fontos felfigyelni arra is, hogy sokan közülük egyetemi oktatóként tanítottak, azaz a fiatal értelmiségieknek is tudták tolmácsolni gondolataikat, nézeteiket. Ez a legalitás, a kimondott szó vállalása hitelesítette mondandójukat, munkájukat. Ismerték nézeteiket a politikai, kultúrpolitikai vezetők is, de szakértelmük és nyílt kiállásuk megvédte őket. Kimondott szavaikat érvekkel és adatokkal tudták alátámasztani, igazolni. Legendává érett Fekete Gyula író szerepe, aki a népesedéspolitikai kérdésekben olyan szakértelemre tett szert, hogy egyetemi tanárok, a szakterület legjelentősebb kutatói sem mertek vele vitába szállni 54
