Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Szeredi Pál: „Egy minta-Magyarországot szervezni idebent”
„Egy minta-Magyarországot szervezni idebent” Az egyetemeken, főiskolákon, középiskolákban, ipari tanuló intézetekben a tanárok között 907, a népgazdaság irányító szerveiben 477, egyházi vonalon pedig 1751 személy szerepelt a regisztráltak között. A külkereskedelemben 70, a kutatóintézetekben azonban már 622 volt a nyilvántartásban szereplők száma. A jelentés az egyes területek veszélyességét elemezve megállapította, hogy: „A belső ellenség tevékenysége a legaktívabb az ideológiai és kulturális területeken. Az ellenséges tevékenység hatását megsokszorozza, veszélyességét megnöveli, hogy egyes ellenséges elemek országos hatást gyakorolhatnak.” Kétségtelen, hogy különösen ez utóbbi mondat a népi írókra és követőikre vonatkozott. A PB arra a következtetésre jutott, hogy az ellenséges személyek - melyeknek számát az értelmiségi területen 303 főben jelölték meg - célja a párt politikájának „jobbra tolása”. Megállapították, hogy ezek a személyek programokat nem dolgoznak ki, ugyanakkor kiterjedt ismeretségi és baráti körükben terjesztik a rendszerrel szembenálló nézeteiket. A párt vezetése megállapította, hogy a belső ellenséges erők a helyzetet nem tartják alkalmasnak nyílt, szervezett fellépésre. Ahogy megfogalmazták: „A belső ellenséges erők nem bíznak a gyors rendszerváltozásban, azonban reálisnak tartják azt a lehetőséget, hogy rendszerünk fokozatosan jobbra tolódik egy polgári demokrácia irányába. Növekedtek az olyan illúziók, hogy engedünk a kívülről jövő imperialista nyomásnak és a belső reakció által támasztott követeléseknek, s ezzel pozícióink fokozatos feladására késztethetnek bennünket.” A Politikai Bizottság irodalmi életről azt állapította meg, hogy „szaporodnak a közvéleményt negatívan befolyásoló olyan ellenzéki vagy ellenséges fellépések, amelyek helyet kaptak a különböző folyóiratokban: a Kortárs, az Új írás, a Valóság, a Kritika, a Jelenkor, az Alföld és a Bölcsészkar Tiszta Szívvel c. lapjának hasábjain”. Felemlegették a jelentésben azt is, hogy vannak olyanok, akik mintegy kísérleti léggömbként felvetnek kényes témákat, kitapogatandó, meddig lehet elmenni a rendszerellenességben. Néhány esetben egészen abszurd helyzetet tudott eredményezni ez az éberség. Ilyen volt például Csoóri Sándornak a Kortárs 1959. évi 8. számában megjelenő Vért és virágot című versével kapcsolatos botrány. Csoóri verse a halálon túl is megmutatkozó életvágyról szólt, de egyik sorában előfordult egy olyan szóösszetétel, mely szemet szúrt a szigorú lektoroknak. Az ominózus versszak így hangzott: 41
