Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)

Szeredi Pál: „Egy minta-Magyarországot szervezni idebent”

„Egy minta-Magyarországot szervezni idebent” Szeredi Pál „Egy minta-Magyarországot szervezni idebent”61 A nemzetépítők sorstörténete A nagy történelmi eseményeket szeretik az emberek konkrét dátumokhoz, időpontokhoz kötni. Jogos tehát, ha negyedszázad elmúltával a szakértők igyekeznek megkeresni a magyar rendszerváltoztatás szignihkáns pillanatait. Vannak, akik ezt a momentumot az 1987. szeptember 27-ei lakiteleki találkozóban vélik felfedezni, hiszen ez volt az első - mondhatni legális, hiszen azon részt vett az uralkodó politikai párt egyik meghatározó vezetője - rendszerváltoztató összejövetel, ahol a jelenlévők, ha politikai programot nem is, de egy, az arra irányuló szándékot egyértelműen kifejező nyilatkoza­tot elfogadtak. Sokan a második lakiteleki találkozót tartják ilyen pillanatnak (1988. szeptember 3.), mivel ekkor alakult meg Magyar Demokrata Fórum, mint szervezett politikai ellenzéki erő. Ismét mások az 1989. március 22-én megalakult Ellenzéki Kerekasztal létrejöttét nevezik a rendszerváltoztatás szimbolikus pillanatának, hiszen ez a tömörülés kényszerítette ki a monolit hatalom tárgyalásait a szocializmust felváltani szándékozó politikai csopor­tokkal, és ennek eredményeképpen jött létre a Nemzeti Kerekasztal, melynek révén elindult a rendszerváltoztatást előkészítő törvénykezés. A szakértők többsége 1990. március 25-ét, illetve április 8-át gondolják mérföldkőnek, hiszen ezen a két napon voltak az országgyűlési választások, s ennek kö­vetkeztében alakult meg a többpólusú, plurális parlament. Megint mások az Antall-kormány eskütételének dátumát, 1990. május 23-át tekintik annak a pontnak, amikortól végérvényesen lezárult a rendszerváltoztatás folyamata. Hasonló - sőt még nagyobb - problémát jelent, ha a rendszerváltozta­tást kiváltó események előtörténetét próbáljuk körvonalazni. Az úgynevezett 61 1974. május 20-án Kádár János Aczél György társaságában Illyés Gyulához látogatott. Beszélgetésük témája elsősorban a kisebbségi magyarság sorsa, az ország helyzete volt. Illyés summázott véleménye volt ez a mondat. Illyés Gyula: Naplójegyzetek, 1973- 1974. Budapest, Szépirodalmi, 1990, 181. 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom