Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Szekér Nóra: „Leltárhiány”
Forrásvidék Szekér Nóra érkezett, amikor a kulturális minisztérium, majd a párt kulturális osztálya jelezte: nem közölhető.641 A filmet bár visszafogott számban és hírveréssel, de vetítették, Aczél György azonban a pártüdülőben történt bemutató után - Fodor András visszaemlékezése szerint - kijelentette, „aki azt megnézi, ellenség”642 643. A művet „ellentmondásos” kategóriába sorolták, mondván: azt az érzetet kelti, hogy Magyarországon igazságtalan társadalomszerveződési tendenciák érvényesülnek. Idézet a Balczó-interjú kéziratából: Amikor én az öttusával megismerkedtem, akkor azt reméltem, hogy az öttusán keresztül a világtól kicsikarhatom a teljesítmény mérhetőségét, igazságos megítélhető- ségét. Ha így közelítünk az öttusához, akkor már nem egyszerűen sportágról van szó, hanem sokkal tágabb értelmű emberi vállalkozásokról, vagyis ügyről van szó. [...] Mert eredményesség nélkül lehet élni, de igazságtalan körülmények között nem szabad. Már pedig, ha én öttusázó vagyok, a teljesítményem pontokban mérhető, kiiktatódnak a megmérhetetlen homályok és az igazságérzetem sem sérül meg, hogyha nem én nyerek. Ennyit teljesítettem, ennyit érdemiek. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de ezt az alapszabályt elég ritkán láttam érvényesülni úgy általában az életben. [...] Miután a versenyzést befejeztem, az egyensúlyom biztos könnyebben megbillent volna, hogyha nem tudom a Bibliából azt, hogy a boldogság egyik forrása, ha az ember éhezi és szomjúhozza az igazságot és háborúságot szenved érte.’,643 * A korszak egyik nagy visszhangot kiváltó betiltása a Forrás 1980/2. számában megjelentetni tervezett Egy nomád értelmiségi című Csoóri Sándor-írá- sához kapcsolódik. Az 50 éves Csoóri életpályájára visszatekintve meglepő nyíltsággal és keserűséggel vette számba azt a sok hiányt és elvetélt lehetőséget, amit csak azért kellett elszenvednie neki is, és minden kortársának, mert a rendszer olyan, amilyen: A század egyik durva paradoxona, hogy az „oly régóta várt és végre beköszöntő demokrácia” mindenből többet juttatott a lakosságnak, mint a demokráciából. [...] Közvetlenül a háború utáni években ez a megindokolt fösvénység háborús hagyatéknak látszott [...] Az idő múlásával azonban bebizonyosodott, hogy nem időleges jelenségről van szó, hanem alaptörvényről. [... ] 641 A miniszter ekkor Pozsgay Imre volt. 642 Fodor András: A hetvenes évek. Napló, 1975-1979. Budapest, Nap, 1996, 365. 643 Idézi: Vörös i.m. 2004, 92-93. 268
