Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Szekér Nóra: „Leltárhiány”
„Leltárhiány” írnak, annyi erdélyi iskolát zárnak be. [...] A Tiszatáj után évekig nem írták le a nevemet. Csinálhattam bármit. Megtörtént az is, hogy Pintér Lajos vagy Raffai Sarolta verset ajánlott nekem az Új írásban. M. I.-nek volt szabad csak ajánlani. Még a monogram is megfordult. Víz alatti időszak volt.”636 A főszerkesztést Vörös László, a szegedi egyetem tanára vette át, aki bár hithű pártember hírében állt, erre rácáfolva nem volt hajlandó változtatni a lap karakterén. A közvetlen, baráti kapcsolat a Hurál-körrel ugyan megszakadt, de ez a szellemiség tekintetében nem jelentett törést. A lap továbbra is „a „népi írók” csoportjának „átmeneti kikristályosodási pontja” maradt637. 1977-ben négy évvel a kinevezését követően Vörös László erről így nyilatkozott: A mostani szerkesztőségnek [...] kötelezettségei vannak: a Tiszatáj már egy régebben kialakult hagyomány útján jár. E hagyomány megteremtésében Ilia Mihály [...] úttörő szerepet vállalt. E munka megkezdésében, értékének elfogadásában kimagaslóak az érdemei.638 A Tiszatáj ebből adódóan a folyamatos konfrontálódás jegyében működött tovább. A szerkesztői értekezleteken általános érvénnyel helytelenítették a kisebbségi magyar írók túlzó szerepeltetését, a társadalmi kérdések „negativista” megközelítését, a határon túli és történelmi kérdések felvetése kapcsán a „nacionalista hangulatkeltést”. A küzdelem jellegének és a hatalom érzékenységének szemléltetésére néhány írás azok közül, ami kiváltotta a felülről érkező beavatkozást, és amely végül elvezetett a lap 1986-os betiltásához:639 Az 1976 februári számban Domokos Mátyás és Illyés Gyula Kőasztalnál, Tihanyban című beszélgetését csak erősen cenzúrázva közölték, majd nem engedélyezték a Balczó Andrásról készült film szövegének publikálását (Kosa Ferenc: Küdetésj.640 A betördelt kézirat a nyomdából már vissza is 636 Darvasi László: Nádszállal levegőt - Beszélgetés Ilia Mihállyal. Szeged, 1992/2,3. Idézi: Gyuris i. m. 1997, 107. 637 Bozóki András: Cenzúra és sajtó Magyarországon az 1980-as években. Korunk, 1996/1, [59-701 65. 638 Zelei Miklós: Hagyományok teremtése és megtartása. A Tiszatáj műhelyében. Magyar Hírlap, 1978. 11. 12. 639 Részletesen lásd: Gyuris i. m. 1997, 124-136.; Vörös i. m. 2004.; Könczöl Csaba: A Tiszatáj-főnix. Szegedi interjú Vörös Lászlóval és Annus Józseffel. Kritika, 1989/11, 21-23. 640 Részletesen lásd: Vörös i. m. 2004,91-93. A filmet 1977 júniusban mutatták be Szegeden. 267