Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)

Marschal Adrienn-Szekér Nóra: Ideológiai harc - múlt időben

Ideológiai harc - múlt időben Magyarországra menekült lengyeleket. Hozzáteszem: az a véleményem, hogy az ő tisztességük még inkább kiemeli a hatalmi politika tisztességtelenségét. [...] [A] felelősök közé tartozott gróf Teleki Pál. Csupán annyit mondani róla, hogy „főleg belpolitikájában osztálykorlátok bénították” - annyira enyhe fogalmazás, hogy már történelemhamísításnak is nevezhetem.”m Az a bizonyos Jerzy Robert Nowak által szóvá tett cikk az Elet és Iroda­lom egy évvel korábbi számában jelent meg. Itt E. Fehér Pál kifejtette, hogy miért vállalta a magyar kormányzat a lengyel menekültek befogadását: Jól megfontolt szándékból, amelyben ötvöződött a nacionalizmus, a cinizmus és a felelőtlenség?04 Kiss. Gy. Csaba és Kovács István - mindketten a lengyel kérdés szak­értői, akik akkor is szoros kapcsolatokat ápoltak lengyel értelmiségi körök­kel - hosszú levélben tiltakoztak a szerkesztőségnél E. Fehér Kiss Ferenc összefoglalóját inkrimináló írásával kapcsolatban. Egyúttal azokat az álta­luk tarthatatlannak ítélt tendenciákat is nehezményezték, amelyek a máso­dik világháború időszakának történeti értelmezését meghatározták: Hosszú ideig maga a tény [a lengyel menekültek menekítése - M. A., Sz. N.] sem volt ismeretes szélesebb körben Magyarországon. Az 1970-es budai várpa­lotában megrendezett magyar-lengyel kapcsolattörténeti kiállítás kapcsán jegyezte meg a varsói Polityka hasábjain Kazimierz Kozniewski, hogy nem érti a magyarokat, miért kapott olyan kevés helyett a második világháborús menekültek sorsa, amikor befogadásukra éppen büszkék lehetnének. Vélemé­nyünk szerint egyszerűsítő szemlélettel van dolgunk E. Fehér Pál írásában, ellenmítosszal... A magyar nacionalizmus tragikus bűneire, a második világháború ször­nyűségeire született olyan magyarázat is hazai használatra, amely az egész magyar népet festette feketére. [...] Egyre reálisabban bontakozik ki előttünk legújabbkori történelmünk számos részlete. Napirendre került a lengyel me­nekültek kutatása is, éspedig nem a magyar uralkodóosztály és politikusok fölmentéséért, hanem a reális önszemlélet érdekében. Mert igenis volt je­lentősége [...], és annak is, hogy később emberi életviszonyokat biztosítot­tak nekik. [...] A számvetéshez mindent figyelembe kell venni, a viszonyok 303 304 303 E. Fehér Pál: Megjegyzés egy jegyzőkönyvhöz. Élet és Irodalom, 1980.01. 12. [3-4] 3. 304 E. Fehér Pál: Arról, hogy mire jó a történelem. Levél Zbigniew Herbertnek, Varsóba. Élet és Irodalom, 1979. 06. 23. 5. 139

Next

/
Oldalképek
Tartalom