Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)

Marschal Adrienn-Szekér Nóra: Ideológiai harc - múlt időben

Forrásvidék Marschal Adrienn-Szekér Nóra a Dózsa szimbólumával ugyancsak küzdő Horthy-korszak egyfajta ellenmí­toszként Werbőczy halálának 400. évfordulóját ünnepelte. Az évforduló kapcsán számos folyóirat ünnepi számot szentelt Dózsa Györgynek. Molnár Erik és a Századok közvetítették az elvárt Dózsa képet: A Dózsa nevével összeforrt parasztháború [...] szerves része volt a kor eu­rópai osztályküzdelmeinek és eszmeáramlatainak,293 Az évfordulóra megje­lent tanulmányok nagy része ezt a tételmondatot járta körbe és egészítette ki különböző szempontok szerint. Néhány írás elütött ugyan az előirányzott hangvételtől, például Perjés Géza tanulmányai ,294 A történelemtudomány szi­gorú fogalmi nyelvezetébe ágyazott elemzések - még ha nemiképpen el is tértek az elvárt értelmezéstől - már csak szakmai hangvételükből adódóan sem hívták elő átütő erővel hatóan e mítosz veszélyes oldalát. A művészet területén tudott leginkább áttörni a Csoóri-Kósa- film által is életben tartott hagyomány, mint például Nagy Gáspár Gyönyörű bűnt című versében: Gyö­nyörű bűnt hagytam rátok / a lázadást, mely több mint Dózsa György.. ,295 E gondolat megjelenítésének jegyében született a Tiszatáj 1972. júniusi Dózsa-száma. E lapszámnak az évfordulón túl is van egy különlegessége. Ez volt az első Tiszatáj, amelyik a Kiss Ferenc személye köré szerveződő Népi Hurál-kör és Illia Mihály főszerkesztő évekig tartó együttműködéséből született.296 Itt jelent meg többek között Féja Géza Eposz Dózsa Györgyről és Für Lajos 1514 és 1526 című írása. Ahogy azt az ügynökjelentések is tanúsítják, a Hurál-kör a Dózsa-számot nagy eseményként könyvelte el, és úgy értékelte, hogy „politikai sikert értek el. [...] az első határozott politikai tett, amely azt is jelenti, hogy a Népi Hurah297 életjelet adott magáról.”298 Ezt 293 Dózsa György születésének 500. évfordulójára. Az Emlékbizottság irányelvei. Századok, 1972/2, [531-535] 532. 294 Gergely Sándor Dózsa-trilógiájáról (1936-1945) Perjés Géza például így nyilatkozott: sza­kítani mert azzal a történetírásunkat jellemző több évszázados felfogással, hogy a Jagel- ló-kori uralkodó osztályból minden katonai erény kiveszett. Ugyanakkora parasztság iránt érzett minden rokonszenve mellett is világosan látja annak katonai gyöngeségét. Perjés Géza: Gergely Sándor Dózsa regénye történész szemmel. Kortárs 1972/6, [877-881] 880. 295 Nagy Gáspár: Gyönyörű bűnt. Jelenkor, 1972/9, 50. 296 Lásd: Szekér Nóra demokráciaküzdelmekről szóló tanulmányát. 297 A Hurál szót feltehetően a kézzel írott jelentést legépelő rendőrségi gépírónő nem tudta kibetűzni helyesen. In Szőnyei i. m. 2012,568. [15. lábjegyzet]. 298 Sziklai Barna fedőnevű ügynök [Szekeres László] jelentése az Árpád sörözőben július 26-án tartott megbeszélésről. Idézi: Uo. 568. 136

Next

/
Oldalképek
Tartalom