Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Szekér Nóra: A diktatúra „kis körei”
Forrásvidék Szekér Nóra hanem szellemi értelemben). Ez az alternatíva volt ennek a szövetségnek az alapja. Hogy ez nem üres fenyegetés volt, azt a Rákosi-rendszer emléke és az 1956-os forradalom megtorlása mindenki számára világossá tette. Az alku a nép részéről kényszerűség volt, és „nem volt tőle elragadtatva”7. Az eredményeképpen született „konszolidáció” távol állt attól, hogy a demokratikus szellemiség jegyeit magán viselte volna. A konszolidációnak ez a formája - amely nem csak Magyarországon, de a szovjet blokk többi országában is más-más formában és mértékben, de érvényesült - tehát nem a diktatúra leépítésének irányába mutatott, hanem ahhoz szervesen igazodott, még akkor is, ha az a társadalom számára megkönnyebbülést és élhetőbb életet jelentett. Ennek a magyarországi konszolidációnak volt ugyanakkor egy sajátos, a diktatúra logikájába nem szervesen illeszkedő jellegzetessége. Ez a jellegzetesség megkülönböztette Magyarországot a többi szocialista ország diktatúrájától. A kádári alku számos elemére ugyanis a hatalom is kényszerűségből fanyalodott. A „nadrágszíj szorításán” egy-két lyukkal többet lazítottak, mint amit természete szerint a diktatúra nyugodt szívvel megtett volna. Valamivel nagyobb figyelmet szenteltek a közhangulat nyomásának, kicsivel több volt a feszültség levezetését szolgáló szelep, hangyányit tágabbak voltak szabadgondolkodás szűkre szabott határai. „Kesztyűsebb” kézzel bántak „a másképp gondolkodókkal”, akik kicsit hangosabban köszörülhették a torkukat, ha elviselhetetlennek érezték a szűk határokat. A hatalom ezt a sajátosságát igyekezett gesztusként feltüntetni, holott erre nem a gondolkodásában meglévő szabadszellem írmagja késztette, hanem egy kitörölhetetlen emlék: az 1956-os forradalom tapasztalata. A forradalomban felszínre törő társadalmi elégedetlenség elsöprő erejének, a megalázás és megfélemlítés lélektani határainak megélése, ahol nem csak az tudatosult benne, hogy a hatalom elveszíthető, hanem az is, hogy ha ez a népharag kényszerítő akaratából történik, az milyen egzisztenciális rettegést jelent számára. Ezt semmi esetre sem akarta újra átélni. Ezeknek az élményeknek és kényszerűségeknek a hatására formálódott az a hungaricumnak is tekinthető sajátos rendszer, amit többek között gulyáskommunizmusnak is szokás nevezni. A szabadsági fokoknak ez a valamivel tágabb tere nüánsznyinak tűnhet, pedig a jelentősége kardinális. A társadalmi akarat figyelembevételének ez a minimális többlete is elég volt 7 Csengey i. m. 2017,7. 12
