Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Szekér Nóra: A diktatúra „kis körei”
Forrásvidék Szekér Nóra pártonkívüliek viszonyát jelölte.”4) Egy új munkamódszer született, amely meghatározta a társadalom kezelésének új mechanizmusait, az állambiztonsági munka, a propaganda, a kultúrpolitika, a gazdaságpolitika, a büntetések és támogatások jellegét és a hatalomgyakorlás minden vonatkozását. A Ráko- si-korszak hatalomtechnikai gyakorlatához képest paradigmaváltás történt. Az „aki nincs ellenünk, az velünk van” elv jegyében a magyar társadalom egy újfajta „alkuhelyzet” elé került; már nem a permanens félelem kényszerítette arra, hogy beletörődjön a politikai jogaitól és szellemi szuverenitásától való megfosztottságába, hanem - ahogy Csengey Dénes megfogalmazta - a „kicsivel nyugodtabb, zaklatásmentes magánélet” és „egy keleti viszonylatban érzékelhető lassú-lassú gyarapodásocska”5 lehetősége oldotta benne azt a feszültséget, amit e jogfosztottság előidézett. E mögött azért még most is ott húzódott a félelem, élőek maradtak a rettegés korszakának emlékei, az azt idéző gesztusok fel-feltűntek a szókészletben és a hatalmi megoldásokban. A hatalom a stabilitását azonban már nem a megfélemlítés brutális, az élet minden pillanatát átjáró jelenvalóságára építette, hanem arra a társadalmi beletörődésre, amely - Bibó István szavaival élve - „a feltételeknek egy bizonyos kiszámíthatóságára”, „rendezettségére épül”, „a biztonságnak azon fokára, amelyek között az élet élhetővé válik”. A kádári konszolidáció azonban az összecsengések ellenére nem a Bibó István által javasolt megoldással rokon. Elsősorban és mindenekelőtt azért nem, mert Bibó ezt az utat 1945-ben javasolta, Kádár pedig ezt a politikát az ’50-es évek végén, a kommunista diktatúra „reakció elleni könyörtelen harcának” hosszú évei után kezdte meg. Ennek az időbeli eltolódásnak a konszolidáció egészének jellegét és természetét meghatározó jelentősége van. A kádári „gesztus”, amely nem a diktatúra megszüntetésének ígéretéről, csupán annak viszonyai közötti élhetőbb feltételekről szólt, 1945-ben nem megkönnyebbülést jelentő lehetőséget jelentett volna, hanem félelmet keltő fenyegetést. Konszolidációt eredményező enyhülésként ez csak Rákosi diktatúrája után hathatott. Ez a sajátosság azt is jelenti, hogy a Kádár-rendszer alapját jelentő konszolidáció, mint előzmény nem nélkülözheti a Rákosi-rendszert. A két korszak szoros kontinuitásban áll egymással. Mondhatjuk, hogy Kádár rendszere a diktatúrának egy szinttel való továbblépését jelentő, kifinomultabb 4 Uo.9. 5 Csengey Dénes: Saját hazában felegyenesedve élni. Hitel, 2017/6, [6-24] 7. 10 10
