Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Szeredi Pál: Az egyéniség országa - Magyarország
Táborszemle Szeredi Pál félelem elfedte a mélyben izzó elégedetlenséget, ám átalakítani, megváltoztatni nem tudta az ország karakterét. Föltámadott a tenger... 1956-ban ez az izzó parázs lobbant fel a népfelkelés és nemzeti szabadság- harc formájában. Magyarország 1956 októberében nemcsak azért lépett ki determinált szerepköréből, mert fellázadt az önkényuralom ellen, hanem azért is, mert a 13 napos folyamat alapján egy olyan politikai elképzelés formálódott, amely egyedülálló társadalomirányítási gyakorlatot körvonalazott. A demokratikus szocializmus gondolata egyesítette a közösségi társadalomban rejlő lehetőségeket az általános emberi szabadságjogok és a polgári demokrácia értékeivel. Nevezhető ez egy sajátos útnak, „harmadik útnak”, de kétségtelen, hogy sem a keleti, sem a nyugati sablonokba nem illett bele. Az 1956-os magyar kísérlet, mely a szocialista társadalmi felfogás megreformálását, továbbfejlesztését célozta meg, torzó maradt. A magyar felkelést felszámolták a szovjet hadsereg csapatai. Nem elbukott, hanem leverték. A Szovjetuniónak szüksége volt határai mellett arra az „ütközőövezetre”, mely elválasztotta Európa nyugati felétől, a Nyugat pedig szemellenzős módon, értetlenül fogadta a magyar próbálkozás újszerűségét, csak kétpólusú világot tudott elképzelni. A magyar „egyéniség” egyik oldalon sem fért bele az elképzelésekbe. 1956-ban Magyarországon nem valamilyen kis, elit csoport lépett fel az önkényuralom ellen, hanem a nép, a tömegek. Nem volt vezetője, irányítója az eseményeknek, nem volt kit letartóztatni, likvidálni, hogy a helyzet megoldódjon. A kényszerhelyzetbe került Szovjetunió számára megoldásként csak egyetlen út kínálkozott. Ellopni a gondolatot, és saját szolgálatába állítani. Kádár János a szovjet csapatokkal szerezte meg a hatalmat, de kezdetben azokat az elveket hangoztatta, melyeket a felkelők szándékoztak megvalósítani. Egy nem lényegtelen ponton azonban eltért, mégpedig az önállóság kérdésében. A szabadságharcban a függetlenség fontosabb követelésnek bizonyult, mint az emberibb élet megteremtése, a totális hatalom megdöntése. Másodszor került Magyarország skizofrén helyzetbe. A demokratikus társadalom létrejötte, az önkényuralom felszámolása, a sajátos magyar érdekek érvényesülési lehetősége a gazdaságban, a politikában, a kultúrában mit 312
