Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Botlik József: Drúzsba kötve
Táborszemle Botlik József július 9-én a vezetésével emigráns csehszlovák kormánnyá alakult. Törvényhozó testületé a háború előtti Csehszlovákia nemzetiségi összetételét is igyekezett jelképezni. Ezért a csehszlovákiai magyarság képviseletében lett tagja az USA-ba emigrált Schultz Ignác, a korábbi prágai kormányzattal együttműködő, ún. aktivista politikus. Benesék megbízásából ő alapította meg az emigráns Csehszlovákiai Demokratikus Magyarok Szervezetét, amely kinyilvánította, hogy az európai helyzet rendezése során részt kíván venni Csehszlovákia újjáépítésében. Hamarosan, 1940. július 21-én Nagy-Britannia, július 30-án az USA kormánya is elismerte a londoni ideiglenes csehszlovák emigráns kormányt. Az elnök (államfő) hivatalos elismerése a szövetséges hatalmak részéről azonban még egy évig váratott magára. Egyébként az ezt kinyilvánító jegyzékben nem szerepelt a müncheni egyezmény előtti Csehszlovákia teljes területi jogfolytonosságának az elismerése. Benes ezért sajátos jogászkodással papíron megkezdte országa „újjáépítését”: 1940. július 21-én az 1. számú dekrétumával létrehozta az Államtanácsot. Az október 15-én közzétett 2. számú dekrétumában viszont felállította a dekrétum jogintézményét, amelynek gyakorlatilag alkotmánytörvényi, illetve törvényi erőt adott. Ennek lényege az, hogy minden olyan elnöki intézkedéshez, amelyhez korábban - tehát békeidőben - a Csehszlovák Nemzetgyűlés hozzájárulása is kellett, átmenetileg elegendő volt az emigráns kormány jóváhagyása. Egyébként az ilyen módon történő törvényalkotásnak - az 1920. évi csehszlovák Alkotmány szerint - nem volt alkotmányos alapja. A Benes-dekrétumok 1940-ben Londonban megkezdett folyamatos kiadásának fő célja az volt, hogy a világ közvéleménye előtt igazolják a csehszlovák állam jogi és politikai folytonosságát. Azt igyekeztek bizonyítani, hogy Csehszlovákia jogi értelemben az elnöki lemondás, majd 1939 márciusában az azt követő megszállás és feldarabolódás után sem szűnt meg. Igen találóan jellemezte Illyés Gyula (1902-1983) a csehszlovák elnök személyiségét. „Benes - a korabeli leírások szerint - azzal győzött, az ült ki arcára is, hogy hallatlan szívóssága és munkabírása ráadásul szerényen bájos volt. Ez nagy elhitető erő. Nem egy történetíró ennek tulajdonítja olyan végzetes hatású tanácsainak és ’adatainak’ érvényre jutását, mint [Mihail Ny.] Tuhacsevszkijnek [1893-1937, marsallnak] állítólag tőle eredő gyanúba keverése, a szovjet Hitler-ellenes szövetség elvetése, a gyászos emlékezetű kassai kormányprogram, mely a Lebensraum tébolyának klinikai tüneteit mutatja.” 22
