Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Beke Mihály András Mikor lesz vajon szobra Ceausescunak?
Mikor lesz vajon szobra Ceauşescunak? Románia Romániában roppant óvatos önbírálat következett, ami azonban jó alkalmat szolgáltatott a párton belüli tisztogatásokra. Az 1954-es pártbeli tisztogatások során már a származásuk okán gyanúsakká, vádlottakká, esetenként elítéltekké váltak a hithű kommunisták is: a zsidó származású moszkovita Anna Pauker, a magyarnak tekintett Vasile Luca (Luka László) kommunista pártvezetők, majd a párttagok mintegy húsz százalékának, elsősorban a zsidóknak és a magyaroknak az eltávolításával kiteljesedett a román nacionalisták, elsősorban Gheorghe Gheorghiu-Dej, Ceauşescu legfőbb patrónusának az uralma. Visszatértek a nemzeti szimbólumok. A románok „a szabadságból egyetlen szeletet kaptak vissza, azt, hogy újra nacionalistákká válhattak (a nacionalizmus szót azonban továbbra is tiltották, az eredeti kommunista ideológiában hordozott negatív jelentéstöltete miatt” (Boia). Gheorghiu-Dejnek és a román pártvezetőségnek is volt oka tartani egy esetleges elszámoltatástól. Román és magyar politikai vezetők, értelmiségiek bebörtönzése, sok esetben kivégzése száradt a leikükön. A magyarországi események hatására nyugtalankodó erdélyi magyarok megnyugtatására azzal igyekeztek kifogni a szelet a vitorlából, hogy 1956 nyarán egy párthatározattal visszaállították a nem sokkal korábban megszüntetett magyar lapokat (Korunk, Ifjúmunkás, Tanügyi Újság, Munkásélet). Nemzetiségtörténeti kuriózumként még egy magyar nyelvű sportlapot is indítottak. (1945-től egészen a rendszerváltásig mindösszesen két ízben adtak ki Romániában magyar nyelvű sportlapot: a Népsportot az ötvenes évek elejéig, majd 1957-ben két éven át az Új Sportot. A román pártvezetés magyar nyelvű tömeglapokat, sportlapot, vicclapot tudatosan nem adott ki...) „A romániai politikai-hatalmi viszonyok egyik legfontosabb jellemzője, hogy a Sztálin halála utáni időszakban nem volt olyan mélységű társadalmi forradalom, mint Csehszlovákiában, az NDK-ban, Lengyelországban és Magyarországon” - állapította meg Balogh László. „Az 1948-as egyesítő kongresszus után felgyorsult sztálini totalitárius modell kiépítésének ellentmondásai Romániában is társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális válságot eredményeztek az 1950-es évek elejére. Ez a feszültség azonban nem torkollott olyan társadalmi forradalomba, mint a korábban említett országokban.” Ez magyarázható, Balogh szerint, többek között a román társadalom viszonylagos elmaradottságával. „Komolyabb gyökerekre támaszkodott az alávetettséget úgymond jobban elfogadó politikai kultúra.” Másrészt az új politikai elit sikeresen likvidálta a hagyományosan gyenge bázisú kritikus szociológiai csoportokat, Romániában amúgy sem volt hagyománya az 227
