Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Beke Mihály András Mikor lesz vajon szobra Ceausescunak?
Mikor lesz vajon szobra Ceauşescunak? Románia hevületében a különálló részekből álló Romániát egyneműsíteni akarták, Bukaresthez igazítani a szellemiségüket. Az agresszív központosítás folytán sem az erdélyi, sem a besszarábiai románságot nem kezelték az ó királyságban élőkkel egyenlő félként. Jól dokumentálja ezt a Iuliu Maniu és a Nemzeti Parasztpárt félszáz tagja által aláírt, az erdélyi románok nevében II. Károly királynak küldött 1938. december 15-ei Memorandum, amelyben felpanaszolják, hogy „Erdélyt és a Bánságot az életfelfogásukkal ellenkező hangulatba taszították”. És hogy ez nem egy pillanatnyi érzület, hanem a nagyromán projekt tovább élő lényegi velejárója, jól mutatja napjainkban az erdélyi román Sabin Gherman kiáltványa (Torkig vagyok Romániával. Erdélyemet akarom). A nagyromán projekt a két világháború közti időszak végére nem valósult meg teljesen. A neves, erősen jobboldali érzelmű filozófus, Mircea Eliade 1937-ben a Vremea című lapban kijelenti, hogy az ország vak felelős tényezői nem veszik észre, hogy megerősödtek a szerbek a Bánságban, az ukránok Bukovinában, a bolgárok Dobrudzsában, a magyarok Erdélyben és a zsidók az egész országban. Persze nem biztos, hogy az említettek is ezt így érezték, de hát „az interetnikai viszonyokban a valóság végül is kevesebbet nyom a latba, mint a róla alkotott kép” (Boia). Az „alkotott kép” hatására az Antonescu-kormány létrehozta a „románosítási és telepítésügyi” helyettes államtitkárságot, maga Antonescu pedig 1941-ben kijelentette: „Feltételezem, hogy még mindig vannak közöttünk olyan konzervatívok, akik nem értenek meg engem. Ennek ellenére kijelentem, hogy én hiszek a bukovinai és besszarábiai zsidók hivatalos deportálásának fontosságában. A határokon kívül kell őket utasítanunk. Ugyanígy hiszek abban, hogy az ukránok kiutasítása is megalapozott. Idegeneknek nincs helyük román földön.” (Egy évvel vagyunk 1942 végzetes januárja előtt, amikor Hitler elhatározta az Endlö- sung-ot...) A ’30-as évek fiatal, nyugati képzettségű, neves ultranacionalistái - Mircea Eliade, Emil Cioran - nemzedékeket neveltek a román egység szellemében. Amiből sok minden rögzült a közgondolkodásban. Ilyen szellemi előzmények után következik be az 1945. március 6-ai bukaresti kommunista hatalomátvétel. Az új hatalom importált ideológiája, marxista-leninista internacionalizmusa lényeges szemléleti változást ígért, a nagyromán projekt végét. Ez különösképpen az erdélyi magyarság számára volt kedvező ígéret. De vajon valóban a nagyromán projekt megszűntét hozta el a szép új világ? 205