Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Juhász György: A kétszer volt ország
Táborszemle Juhász György adott a „népeknek” egy nyugodtabb-békésebb korszak eljövetelében bízva, addig Jugoszláviában a csúcsvezetés egyik állandóan sugallt érvét, tételesen a külső fenyegetettséget, szüntette meg, ami évtizedekig hatott. Az ostromlott vár szindrómát 1948-tól - konkrétan a Szovjetunió megnevezése nélkül - sugallta a szövetségi párt- és állami, legfőképpen a katonai vezetés, és ez a Brezsnyev-doktrína kimúlásáig - egyre kisebb alappal, de-hatott. Valamelyest összetartotta Jugoszlávia népeit, nemzetiségeit, tompította az alapvető szerb-horvát, fejlett-fejletlen, északi-déli ellentéteket. A saját örökös hatalmukért remegő vezetők pedig igen ügyesen rá is játszottak a vélt és valós félelmekre, fokozván azokat. A rendszerben ez úgy jelent meg, hogy létrehozták a népvédelmi alakulatokat, mintegy második hadseregként. Ezek folyamatosan gyakorlatoztak, havonta több nagyvárosban tartottak szirénapróbát, kötelező volt az óvóhelyek építése, félig militarizálták a teljes lakosságot. Az újságok minden NATO vagy VSZ hadgyakorlatról, ami volt bőven a Jugoszláv Néphadseregben is, beszámoltak, főleg a szomszédoknál zajlókról. A sajtó másból is kivette a részét. Az már évtizedekkel korábban megfigyelhető volt, hogy a különböző tagköztársaságok vezető napilapjai csipkelődnek, élcelődnek, viccelődnek a másik nép, nemzet, nemzetiség rovására, önkritika nélkül. Ezen hangnem fokozatosan váltott kritikussá, hu- mortalanná, durvává, vádaskodóvá, vádlóvá. A polémiát, a vitát felváltotta a sértegetés, az ellenséges hangnem, ami még a sporteseményekre is átterjedt. A futball- és kosárlabda-huliganizmusnak politikai töltete keletkezett, melyből a rendőrség is kivette a részét. Az igényesebb folyóiratokban megjelenő, elemző írásokból kiolvasható volt, hogy a jugoszláv társadalomban a mélyben iszonyatosan lefojtott indulatok és erők munkálnak. Látható volt az is, hogy ez az ellenszenvből ellenséggé váló kép a társadalom minden rétegében megjelenik, nincs munkásszolidaritás, nincs mezőgazdasági összetartás (Vajdaság lábon eladta valutáért a gabonát Szlovéniának már tavasszal, nem érdekelte, lesz-e kenyér Szerbiában). Ez a köldöknéző önzés, már-már önteltség átterjedt az értelmiségre is, amely hangadóvá vált, mint ahogy a JKSZ-en is azonnal meglátszott, hogy nem egységes a párt, sőt. Szétcsúszott az élcsapat és lefelé tendált, intézkedéseit hol erőltette, hol visszavonta, hol a szövetségi kormányra próbálta hárítani, amelynek hatásköre, a köztársasági kormányok megerősödésével, egyre szűkült. Már a közbeszédben is érződött, hogy a centrum ereje megtört, már csak arra képes, hogy az alternatívákat esetleg számba vegye. Maradjon minden így, ahogy van? Legyen egy valós(abb) föderáció? Esetleg konföderáció? Vagy ezeknek újra valami 150
