Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Juhász György: A kétszer volt ország
Táborszemle Juhász György a győztes mindent visz elv alapján. Vitt is, illetve hozott. Jött a dinár, mint közös pénz, jött a keleti despotizmus, elsősorban a szerb hadsereg és diplomácia útján, s kézen fogva vezette ikertestvérét, a korrupciót. Rendkívüli fölháborodást keltett, hogy a polgárosultabb Zágrábban újra bevezették a feudalizmust szimbolizáló botütést, mint büntetést, és asszonyokat, gyerekeket vertek nyilvánosan. Az agrárreform csődöt mondott, az adó Szlovéniában és a Vajdaságban duplájára nőtt, az „üzleti” élet központja úgy lett Belg- rád, hogy tulajdonképpen 30-35 család (!) kezében összpontosult, miközben nyolc év alatt 23 kisebb-nagyobb kormányátalakulás történt, de valahogy a miniszterelnök az - 1889-ben halálra ítélt, de orosz nyomásra szabadon engedett - szerb radikális Nikola Pasics maradt egészen 1926-ban bekövetkezett haláláig. A centralizáció-decentralizáció szerb-horvát vitát egy montenegrói képviselő pisztolyával akarta eldönteni, s 1928. június 20-án halálos lövéseket adott le a belgrádi parlament üléstermében (!) a horvát parasztpárt képviselőire, megölvén annak vezérét, Sztyepan Radicsot és fivérét. ✓ Uj év, új név és a közeledő vég Sándor király, aki még a politikai gyilkosság ellenére is hinni akart a délszláv álomállamban, mintegy erre adott válaszként, 1929. január 6-án bevezette a királyi diktatúrát, s Jugoszláv Királyságra keresztelte birodalmát, ami ettől még nem lett jobb, hiába állt a kormány élén szerb tábornok. Az új közigazgatási felosztás - 9 bánság - még jobban összezavarta a már amúgy is kaotikus belső állapotokat, amit a gazdasági világválság tetézett be. Az ország konglomerátum belső helyzeténél csak a külső volt rosszabb, mivel a fiatal és mohó állam mélyen behatolt az olasz, az osztrák, a magyar, az albán és a bolgár nemzettestbe. Görögország pedig Macedónia státusát vitatta, így Jugoszláviának minden szomszédjával területi vitája volt. Az abszurditás non plus ultrájaként még a területét szintén a szomszédos országok kárára bővítő kisantant szövetséges Romániával is „el-elvitatkozgattak”, a Magyar Királyságtól elcsatolt Bánság (Bánát) egymás közti területi megosztásán. Az alakuló délszláv állam azért mondott le Temesvárról és „környékéről”, mert helyette a Muravidéken kapott területeket, s így még jobban kiterjeszthette területét nyugati irányban, s így az Alpok tövéig ért. A belgrádi vezetés természetesen francia orientáltságú volt, de a harmincas évek (1929-1933) gazdasági világválsága, mely a Balkánt még 112
