Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Hittel a szabadság ösvényén
Hittel a szabadság ösvényén magam vagyok a stratégám, a vezérem, a seregem is. Amit én gondolok és akarok, kívülem nem gondolja vagy nem meri gondolni senki már. Illetve gondolják, de nem azok, akiknek kellene. Azok az öregasszonyoknak írnak, én a fiataloknak szeretnék. Azok lesunyják a fejüket, akkor is, amikor a másik fél már párbeszédet szeretne. És legfőbb törekvésük, hogy kiérdemeljék az Egyházügyi fejbólintását. Ennek föltétele: nil novi (semmit se tenni). És minél jellegtelenebb szürkeség ,”109 Lengyelország tekintetében azonban mind a Vatikán, mind a kommunisták elszámolták magukat: nem számoltak a vallásosság erejének jelenségével. A városi munkásság sem volt ateista, s a vidékiek magukkal hozták az e tekintetben bennük gyökerező hagyományaikat. (Egy jellemző példa: a konzervatív „viperafészeknek” elkönyvelt Krakkó mellé telepítették a munkások ezreit alkalmazó Nowa Huta acélóriást, ahol - mint Andrzej Wajda Márványember című filmjéből is megtudhattuk - az épülő lakótelepen a dolgozók kérlelhetetlenül kiharcolták, hogy templomuk is legyen.) A jelenség magyarázata több rétegű. Először is, a lengyelek döntő többsége a katolikus vallást követte és követi. Az ország XIX. századi felosztottsága idején mindhárom megszálló - a cári Oroszország, a német-porosz birodalom, és a Habsburg Monarchia - által uralt területeken korlátozták a lengyel nyelvű művelődés lehetőségeit, üldözték a nemzeti sajátlelkűség ápolását. A lengyel katolikus egyház itt sehol sem adta be a derekát a megszálló idegen hatalmaknak - Galíciában a katolikus Habsburgoknak sem! -, hanem teljes mellszélességgel kiállt a lengyelség mellett. És ezt, ha lehet, még fokozottabban tette az ortodox oroszokkal és a lutheránus poroszokkal szemben. Sokhelyütt gyakorlatilag csak a templomokban, a plébániákon, illetve az ezek védelmében működő központokban élhette meg a lengyel ember a hazafiságát, művelődhetett anyanyelvén. Nem túlzás azt állítani, hogy a lengyel katolikus egyház a nemzet összetartó erejeként tűnt fel, amellyel a lengyelek többsége, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi csoporthoz tartozott, mintegy szerves kapcsolatban élt. Ugyanakkor Magyarországon régi tradíció volt a katolikus egyház és az államhatalom (melyet évszázadokon át a Habsburg Birodalom testesített meg) jó kapcsolata. 1950 körül a kommunisták tehát egy olyan lengyel egyház ellen kezdtek nyílt harcba, amelynek a nemzethez való kötődése hagyományos volt. Koholt vádak alapján perek sorozatát indították egyházi személyiségek ellen, 109 Ibidem: Lengyel László: Kiszabadulhat-e az államfogoly?... 93
