Kávássy János Előd: Mások szemével. A Magyar Demokrata Fórum az angolszász sajtó 1987-1990-es híradásaiban - RETÖRKI könyvek 22. (Lakitelek, 2017)
IV. 1989 második féléve - A legerősebb párt
IV. 1989 második féléve - A legerősebb párt Másrészt a jövőt tekintve távolról sem volt mellékes, hogy az addig definiáltán Pozsgay személye mellett megjelenített, legerősebb ellenzéki párt (végül mégis) saját köztársaságielnök-jelöltet állít. Für Lajos jelölése a köztársasági elnök posztjára az 1989 októberében érvényes belpolitikai menetrenden (az elvben az év végéig megvalósuló választás), prognózison (Pozsgay várható biztos győzelme), konstelláción (a politikai pártok aktuális népszerűsége, befolyása) túlmutató bonyolultsággal bíró ügy volt - mert abban az MDF vezetése sem volt egységes. Bíró Zoltán Pozsgay Imrével meglévő évtizedes kapcsolata (és barátsága), az immár MSZP-s politikus országosan érzékel- hető/mérhető népszerűsége, és nem utolsósorban Für Lajossal kapcsolatos saját elképzelései miatt, akit ekkor már saját utódjaként képzelt el - alapvetően nem támogatta ezen kezdeményezést. Az MDF elnökségének más tagjai ugyanekkor egyrészt - a Fórum ellenzéki primátusa fényében jogosan - presztízskérdést láttak az önálló jelöltállításban, illetve tisztázni kívánták pártjuk viszonyát a reformista kommunista politikusokkal, köztünk emblematikusan Pozsgayval. Megtörve itt az MDF-en belül zajló mozgások kifejtését, kronologikusan egy fél lépésnyit hátralépve itt adnám közre - meglátásom szerint relevánsán - az Independentben A kommunizmus konyhájának keverőkanala: Pozsgay Imre, magyar reformer címmel 1989. október 7-én megjelenteket: „A magyar akadémiai fokozatok közül a második legmagasabbal bír marxista filozófiából, élete felét a hivatalos ideológia tanításával és terjesztésével töltötte, és egyike a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetőinek, mely ’a munkásosztály élcsapataként’ írja le magát. De a lelkesedés tüzét, amely ott lángolt Pozsgayban, amikor 17 évesen belépett a pártba, kioltották az elmúlt 40 év keserű tapasztalatai. Ma a marxizmust már ’elvont elképzelésként’ írja le, és ezen a hétvégén az ördögűzők buzgalmával irtotta Marx, Lenin, Sztálin pártszellemét pártja tegnapi budapesti kongresszusán. Pozsgay azzá vált, amitől minden vallás a legjobban tart - renegáttá.” Karacs jogos (és lássuk be, szellemes) iróniával indított cikkében közreadja Pozsgay Imre karrierjének főbb állomásait. Szerinte a párt (későbbi) „fenegyereke” számára (is) 1968 jelentette a fordulópontot. „Ez volt a reformok első hullámának éve Magyarországon, amikor az önállóan gondolkodni képes kommunisták rájöttek, hogy valami szörnyen félresikerült. A gazdasági decentralizáció politikai liberalizmussal párosult, és a regionális pártvezetőket hagyták kísérletezni. Pozsgay hozzájárulását a népi írók támogatása jelentette, akik inspirációjukat a vidék Magyarországából nyerték, a ’nemzeti 97