Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)

5. Fejlesztéspolitika és ellentmondásai az LKM-ben

5. Fejlesztéspolitika és ellentmondásai az LKM-ben

1981 őszén - Kádár János pártfőtitkárral történt találkozásunk után néhány hónappal -Szeppelfeld Sándor kérésére leültünk az irodámban egy délutáni hosszas négyszemközti beszélgetésre. Néhány nappal korábban jöttek haza az LKM legfelső vezetői egy távol-keleti tanulmányi útról és arról akart engem tájékoztatni. Régi munkahelyi barátság, bizalmas viszony volt közöttünk, korunk, élethelyzetünk, szemléletünk is sokban hasonlított. Ezért is csak részben tekintett engem az akkori beosztásom szerint, azaz városi párttitkárként. Akkor ő beszélt a vállalati gondokról és kilátásokról, arról, hogy veszteséges lesz az 1981-es gazdálkodás (első alkalommal, amióta mérik ezt a vállalati eredmény-mutatót). Várhatóan viszont év végére üzembe helyezhető a Kombinált-acélmű első üzeme, az LD konverter. A prognosztizálható veszteség miatt az Ipari Minisztérium vezetése általános vizsgálatot rendelt el az LKM-nél. Úgy érezte, hogy a vizsgálat nem egészen jóindulatú lesz, hanem épp ellenkezőleg.

Beszélt egy víziójáról is, amely szerint - az utóbbi időben nyert különböző benyomásai alapján - úgy látja, hogy a szocialista világrendszer menthetetlenül elveszti a hidegháborút, és vele együtt minket is az összeomlás fenyeget. Próbáltam eltéríteni az általam hamisnak tartott intuíciójától, de nem hagyta magát meggyőzni. Visszatérően elgondolkoztam ezen a számomra akkor nagyon meglepő, döbbenetes információn. Ösztönösen is rosz- szat sejtve, jeleztem Grósz Károlynak a megyei pártbizottság elsőtitkárának és Méhes Lajos ipari miniszternek a dolgot - mint akikhez káderhatásköri- leg tartozott az LKM vezérigazgatója -, de ők nem tartottak szükségesnek intézkedést.

Szeppelfeld Sándor látomása, ösztönös megérzése sajnos beigazolódott. Az „új mechanizmus” adta szabadabb vállalati mozgástérbe egyre inkább olyan korlátozó közgazdasági, pénzügyi szelepek épültek be, amelyek a korábbinál is jobban ellehetetlenítették az ésszerű vállalati gazdálkodást.

Volt egy nagyon emlékezetes, de a korra jellemző esetünk az akkori nagyhatalmú Tervhivatal egyik főosztályvezetőjével, Túrna Józseffel (a rendszerváltás után államtitkár lett). Valamilyen hivatalos ügy intézése céljából voltunk nála kereskedelmi igazgatónkkal, Dr. Dutkó Lajossal. Arra sem emlékszem, hogy eredményes vagy eredménytelen volt-e a megbeszélésünk, de a kifejtett szakmai hitvallása - amelyet közölt velünk, és ezt viszont örökre megjegyeztük, gyakran emlegettük - a következő volt: „Személy szerint ő és a Hivatal nem bánja, ha a Diósgyőri Vasgyárban gumipitypangot vagy bármi mást gyártunk, csak legyen nyereséges.”

71