Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)

4. A Lenin Kohászati Művek története

4. A Lenin Kohászati Művek története

14. ábra. A Magyar Királyi Vas- és Acélgyár Diósgyőr

Diósgyőr Vasgyár története képekben, 1770-2015 / Boros Árpád;

[kiad. Északkelet-Magyarország Ipartörténetének Ápolásáért Alapítvány].

A gyár ekkor már 1 600 munkást foglalkoztatott. A gyárteleptől nyugatra és északra nagy lakótelepet, „gyarmat”-ot építettek a munkások és az alkalmazottak számára. Ez lett a későbbi Diósgyőr-Vasgyár, vagy vasgyári kolónia.

Az idők során a jó minőségű diósgyőri termékek iránti kereslet annyira megnőtt, hogy további martinkemecéket állítottak termelésbe. 1894-ben már négy SM (Siemens-Martin)-kemence működött, majd új acélművet építettek, amelyben két 12 tonnás, majd később további két 25 tonnás kemence termelt. Itt készült az Erzsébet híd 60 tonnás horgonytartója és lánctagjai is. Az Al-Duna szabályozásához készített diósgyőri fúrók - sokkal jobb minőségük okán - kiszorították az addig kizárólagosan alkalmazott Krupp termékeket.

Az állami gyárak vezetésében az 1898. év újabb változást hozott. A kereskedelmi minisztérium az állami vasműveket a pénzügyminisztérium hatáskörébe utalta. Az új rendelet a volt kincstári vasműveket az Államvasutak Gépgyárával és a Diósgyőri Vas- és Acélgyárral egyesítette, ezáltal az egyesített Állami és Kincstári Vasművek az ország egyik legnagyobb ipari egyesülésévé vált.

A martinacélgyártás fejlesztésében nagy szerepe volt Obholczer Béla acélmű-főnöknek. Vezetésével megkezdték a nikkel-acél gyártását páncélgránátokhoz. A kohászati ipar acélgyártó berendezései ebben az időben már a kor színvonalán álltak.

41